Sorsuk a kezünkben

Jól megjegyeztem, hogy az MKP képviselői közül kik voltak azok, akik nem támogatták az összeférhetetlenségi törvényt, és többé nem fogom őket választani – írja lapunk internetes honlapjának egyik olvasója, s fején találta a szöget. Tudatosította, hogy legalább négyévenként a választópolgárok ténylegesen beleszólhatnak a közügyekbe, s közös akarattal, kurázsival véget vethetnek annak, hogy egyes közéleti szereplők a markukba és a szemünkbe röhögjenek. Mert egyre többször és mind gátlástalanabbul teszik ezt. Például azzal, hogy több párt semmibe veszi a választási törvényt, és az országszerte kiaggatott óriásplakátokkal fittyet hány a vonatkozó jogszabályra. Először is még nincs kampány, pártokat tehát nem lenne szabad – nyilvánvalóan a választási pozícióit erősítve – népszerűsíteni. Mégis megteszik, éspedig további törvénysértéssel, hiszen a legális állami támogatásból, továbbá a tagdíjakból nyilván egyik politikai erő sem tudna ekkora csinnadrattával csaknem négy hónappal a választások előtt kampányolni. Mindegyikük ismeri azonban a jogi kiskapukat, amelyek közül az úgynevezett szponzori adományok a legveszélyesebbek, hiszen az adakozók aztán számukra busás hasznot hozó ellenszolgáltatásokat kérnek. Marián Leško, a neves szlovák publicista egyik kommentárjában tételesen felsorolta, hogy az elmúlt négy esztendőben legalább ugyanannyi társaság és bank keveredett ilyen alapos gyanúba, mint az előző választási ciklusban. S velük együtt olyan politikusok – és pártok –, akik (amelyek) fennhangon buzdítottak korrupcióellenes harcra. Másokat. Aki úgy hitte, hogy legalább a helyi önkormányzatok szintjén tisztább a helyzet, az vagy naiv ember, vagy nincsenek minimális információi sem. Több helyen – Dél-Szlovákia egynémely, magyarok lakta településein is – ugyancsak nem az adott közösség boldogulása a legfontosabb szempont, hanem egy-egy érdekcsoport gyarapodása. Emiatt került nyilvánosságra néhány botrányos ügy, s ugyancsak emiatt torkollta le a beavatott többség azokat, akik a gyanús ügyek eltussolása helyett nyilvános ellenőrzést és elszámolást követeltek az illetékes szervektől és bizottságoktól. Némi fényt hozott volna ebbe a dzsungelbe az az összeférhetetlenségi alkotmánytörvény, amely – ismerve a jogi manőverek szinte korlátlan lehetőségeit – a regionális és helyi képviselőkre, továbbá a családtagjaira is kiterjesztette volna a nyilvános vagyonbevallás kötelezettségét. Akik nem támogatták ezt a jogszabályt, bármiként magyarázták is a bizonyítványukat, magukra terelték azt a gyanút, hogy nekik vagy az érdekcsoportjukhoz tartozó személyeknek akadhat takargatnivalójuk. Parlamenti és helyhatósági választások is lesznek az idén. Igaza van honlapunk olvasójának: csak azokra voksoljunk, akik nem tartanak sem rosszindulattól, sem irigységtől, sem pedig az ellenőrzésektől. Mert a vagyonukat tisztességes módon szerezték.