Szlovákiának kevésbé fontos, ki lesz Biden utóda

kali

Joe Biden visszalépése az elnökválasztási küzdelemből új helyzetet teremt az Egyesült Államokban, egyelőre nem tudni, ki lesz Donald Trump demokrata párti ellenfele. Szlovákiában ugyanakkor Magyarországhoz képest jóval kevesebb tétje van az új elnök személyének.

Biden visszalépésére a visegrádi régió politikusai különböző módon reagáltak. Több csehországi politikus, például Petr Fiala kormányfő és Ján Lipavský felelősségteljes döntésnek nevezte a lépést, utóbbi felhívta a figyelmet arra, hogy az eredménytől függetlenül Európa biztonságpolitikai kiadásai növekedni fognak. Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Biden nehéz döntést hozott, mikor a visszalépés mellett döntött. Magyarországon hétfő délutánig sem a Donald Trumppal jó viszonyt ápoló Orbán Viktor miniszterelnök, sem pedig Szijjártó Péter külügyminiszter nem kommentálta a fejleményeket. Szlovákiában Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter szintén nem kommentálta a fejleményeket, miközben Robert Fico kormányfő csak érintőlegesen beszélt a témáról.

Amerikai ügynökök

Fico a visszalépés bejelentésének napján, vasárnap tett közzé egy videót a facebookon, a miniszterelnök júliusi visszatérése után ugyanis megújította szokását, miszerint 10-15 percben kommentálja az aktuális eseményeket. Fico mindössze a videó szöveges felvezetésében említette meg Biden visszalépését. A felvételen már arról beszélt, hogy nem fogja kommentálni az amerikai elnökválasztási kampányt, viszont Donald Trump bejelentése, miszerint az ukrán háború akár már a hivatalba lépése előtt lezárulhat, arról árulkodik, hogy az Egyesült Államoknak befolyása van Ukrajnára és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre is.

Fico odaszúrt megjegyzése beleillik a korábbi kijelentései közé. A miniszterelnök mondanivalója a Kuciak-gyilkosság óta radikalizálódott, beszédeinek visszatérő eleme az Egyesült Államok bírálata. Fico több téma kapcsán is felvetette, hogy az amerikai diplomácia az „ügynökei” révén igyekszik növelni befolyását Közép-Európában, köztük Szlovákiában is. Az ügynökök listája terjedelmes: ide tartozik Zuzana Čaputová volt államfő, az ellenzéki pártok, a részben az Egyesült Államokból érkező forrásokból gazdálkodó civil szervezetek (mint például a politikai korrupcióval foglalkozó Transparency International, vagy a külpolitikai think-tankként működő Globsec), valamint a kormánnyal szemben kritikus médiatermékek. Fico az amerikai elnökválasztásra azonban csak indirekt módon reagált, a legnagyobb figyelmet a Donald Trump elleni gyilkossági kísérlet margójára tett megjegyzése tette: a miniszterelnök szerint a merénylet ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlott, mint a májusi, ellene elkövetett gyilkossági kísérlet – az elkövetőt a média bujtotta fel. Fico mellett a Smer több politikusa, például a frissen beiktatott EP-képviselő, Ľuboš Blaha, és az SNS vezető tisztviselői is tesznek amerikaellenes kijelentéseket.

Amerikai barátok

Az Egyesült Államok és Szlovákia kapcsolatai azonban a miniszterelnök kijelentései dacára egyelőre nem rosszak. Míg Magyarországon David Pressman nagykövet kimondottan sokszor konfliktusba kerül a kormánnyal, Szlovákiában hasonló diplomáciai vitáknak egyelőre a nyomát sem látni – miközben az ország gyakran fogalmaz meg különutas véleményeket az Egyesült Államok számára fontos kérdésekben, például az ukrajnai helyzet rendezése kapcsán.

A jelenségnek több magyarázata van. Az egyik, hogy az amerikai tisztviselők és szlovákiai kollégáik között továbbra is jó a viszony. Bár a kormány tagjai közül a miniszterelnök mellett Juraj Blanár külügyminiszter sem ápol szorosabb viszonyt az amerikai tisztviselőkkel, Robert Kaliňák védelmi miniszter, a Smer második embere kimondottan jó kapcsolatban áll az egyesült államokbeli politikai tisztviselőkkel. Szintén említésre méltó, hogy egy volt washingtoni nagykövet, Peter Kmec is helyet kapott a kormányban, az uniós alapokért felelő biztosként.

A viszonylag jó viszony másik titka a fegyveripar. Szlovákia, bár névleg elutasítja az Ukrajnának nyújtott fegyveres adományokat, üzleti alapon továbbra is szállít fegyvereket Kijevnek, ezzel az Egyesült Államok felé is gesztust gyakorol. A tavalyi évben több szlovákiai fegyvergyártó – részben állami tulajdonban – vállalt szerepet az Ukrajnának eladott lőszerek elkészítésében, a becslések szerint akár a száz millió eurót is elérhette a keletre küldött lőszerek értéke.

Zavartalanul folyik Szlovákia és az Egyesült Államok együttműködése a haditechnikai eszközök beszerzése terén is. Szlovákia még az előző Fico-kormány idején határozott az orosz MiG-flottájának lecseréléséről és 2018 végén kötött szerződést 14 darab amerikai F-16-os vadászrepülőre. Az első gépek, amelyek idővel átveszik a szlovák légtér védelmét, tegnap este érkeztek az országba. Átmenetileg elhalkultak a hangok a választási kampányban még nagy teret kapott védelmi szerződés körül is, melyet Fico a szlovák szuverenitás megsértéseként értékelt. Robert Kaliňák március elején megerősítette, hogy a megállapodást nem mondják fel, így az amerikai katonák több objektum, köztük a Konyha (Kuchyňa) és a Szliács (Sliač) melletti katonai repülőtereken is állomásozhatnak. Mint a védelmi megállapodás példája is megerősíti, az Egyesült Államok és Szlovákia viszonyát az elnök és a miniszterelnök személye helyett a washingtoni bürokraták és a szlovák kormány másodlagos szereplőinek viszonya határozza majd meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?