Természetesnek vesszük, hogy Komáromban járva a Duna Menti Múzeum előtt Jókai Mór bronzba öntött alakja fogad, a Klapka tér ölelésében a névadó tábornok szobra áll, a pozsonyi Medikus-kertben pedig elsétálhatunk Petőfi márványba faragott alakmásához. Természetesnek vesszük, pedig korántsem az, mert az említett szobrokat – sok más társukkal együtt – a helyükről parancsszóra eltávolították, hosszabb-rövidebb időre száműzték, és csak az irántuk érzett ragaszkodásnak, az értük történő bátor fellépésnek és részben a szerencsének köszönhető, hogy újra láthatjuk őket.

Végre főszereplőnek lépnek elő a westernek háttérbe szorított szereplői, a nők és az indiánok, ám ettől még a vadnyugat nagyon is vad marad Az angolok című hatrészes BBC-minisorozatban.

Megkönnyebbülten fellélegezhetnek az európai vezetők, miután a republikánusoknak nem jött össze a „vörös hullám” az amerikai félidős választásokon. Míg a képviselőház végleges összetétele továbbra sem ismert, a demokraták megőrizték többségüket a szenátusban, és már most is látszik, hogy a Kongresszust nem árasztják el Donald Trump és Vlagyimir Putyin izolációpárti támogatói. Ám ez nem az az idő, amikor Európának ünneplésre lenne oka – inkább fel készülnie a következő lehetséges viharra.

Tárca a Szalonban.

Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser, a Prima Primissima díj idei jelöltje volt a közelmúltban a komáromi Szinnyei József Könyvtár vendége; a Ki viszi át az irodalmat címmel meghirdetett beszélgetést Demčik Norbert, a könyvtár munkatársa vezette. A kétszeres Kossuth-díjas Juhász Ferenc költő lánya bevezetőként elmondta: nagy öröm számára, hogy egy teljesen megújult könyvtárban beszélgethet irodalomról és könyvekről, hiszen ezek az értékek amellett, hogy összekötik az embereket, mentsvárat és menedéket nyújtanak az életünkben.

Tárca a Szalonban.

Nagy megbotránkozást váltott ki a minap a szlovákiai magyar közbeszédben az AKO közvélemény-kutató ügynökég mérési eredménye, mely szerint a hazai magyarság túlnyomó többsége egyetértene azzal, hogy az országot egy autoriter, a demokratikus rendszer kereteit feszegető személy vezesse. A mérés szerint a magyarok 72 százaléka, a szlovákoknak viszont „csak” 56 százaléka hajlana egy ilyen megoldásra.

Kettős érzést vált ki bennem Selena Gomez dokumentumfilmje. Azokkal a kritikákkal nem tudok egyetérteni, amelyek azt kifogásolják, keveset tudunk meg az énekes-színésznő karrierjéről, és egy szó sem esik legújabb sikerfilmjéről, az Only Murders in the Buildingről.

Mennyire határoz meg minket a nevünk? Mit szólt a családja ahhoz, hogy író lett, és mit vásárolt az első honoráriumából? Gyakran jut-e eszébe Cseh Tamás, és miért ír golyóstollal? Bereményi Géza íróval, forgatókönyvíróval és rendezővel beszélgettünk, akiről nemrég Bereményi kalapja címmel, Papp Gábor Zsigmond rendezésében dokumentumfilmet mutattak be a magyar mozikban.

Tárca a Szalonban.

Halloweenkor a streaming­szol­gálta­tók számos horrorí­nyenc­­­séggel kedveskedtek nekünk. A választékból kétségkívül kiemelkedett a Netflix antológiasorozata, a Rémségek tára, ami nyolc borzongató rémmesét mutat az erős idegzetű nézőknek.

Tárca a Szalonban.

Egyre inkább úgy tűnik, az amerikai választók készen állnak arra, hogy a novemberi félidős választásokon a Képviselőház és valószínűleg a Szenátus feletti irányítást is a Republikánus Párt kezébe adják. Ugyanez vonatkozik számos tagállam törvényhozására, ahol a közvélemény-kutatások szerint a republikánusok egyre nagyobb teret nyernek.

Hogy miért érdekes Machnyik Andor (1888–1955)? Elsősorban mint szakértelmiséginek érdemes megvizsgálnunk a pályáját: rá lehet mutatni a családi indíttatásokra, a szocializáció állomásaira, az elsajátított tudás kamatoztatására és a népszolgálati magatartás kialakulására. Másodsorban, nem lehet elégszer hangsúlyozni a tényfeltáró alapkutatások fontosságát, hiszen Machnyik szerepvállalásai is ezek által lennének jobban megismerhetők (komáromi gazdasági iskola, parasztfőiskola, agrár- és szociálpolitikai kérdések vizsgálata, cseh–szlovák agrártörténeti összehasonlítás).

Magabiztos, csinos nők sétálnak Chicago utcáin; a hatvanas években járunk. Én a nyolcvanasokban születtem, lehet, hogy ezért igéz meg ennyire ez a világ, a színes ruhák, a tip-top hajak, a képeken szinte meseszerűnek tűnő épületek és forgatag. Az utcákon elvegyülő, fiatal nőről készült felvételeket hirtelen egy idősebb nőről – láthatóan mostanában – készült közelkép akasztja meg. Tipikus interjúhelyzetben ül egy széken és arról mesél, hogyan halt majdnem bele egy illegális abortuszba, egy koszos motelszobában.