Káosz az AC/DC pozsonyi koncertje után

dd

Az AC/DC vasárnapi pozsonyi koncertjén gyűlt össze Szlovákia történetének legnagyobb tömege. Az idő és a zene remek volt, a logisztika azonban csődöt mondott.

Mivel a világ egyik leghíresebb rockzenekara idén kihagyta Magyarországot, Csehországot, de még Lengyelországot is a turnémenetrendből, sokan érkeztek Pozsonyba ezekből az országokból, illetve Ausztriából is – pedig Bécsben júniusban kétszer is fellépett az AC/DC, méghozzá sokkal kulturálabb körülmények között, az Ernst Happel stadionban. Mivel Szlovákiában nincs ekkora kapacitású helyszín, a koncertet a ritkán használt Vajnory reptéren rendezték meg, ahol a szervezők szerint több mint százezren gyűltek össze.

Jegyeket még közvetlenül a koncert előtt is lehetett venni, mivel a helyszín kapacitását 120 ezer főre lőtték be. Ezt a rendezvényt ugyanaz a Silvi Productions szervezte, amely a tavalyi Lovestream Fesztiválon fellépő Imagine Dragons koncertjét, ahol 60 ezres tömeg gyűlt össze, illetve a trencséni 40 ezres Rammstein-koncertet – ahol hatalmas logisztiai problémák adódtak.

Úgy tűnik, nem tanultak a tavalyi hibából, mivel az autóval érkező, a 22 eurós parkolási díjat kifizető rajongók többsége a koncert után hosszú órákig nem tudta elhagyni a kijelölt parkolót. A zenekar pár perccel 21 óra előltt csapott a húrok közé, a parkolót viszont már délben kinyitották, ahogy magát a rendezvényhelyszínt is. A gépkocsik a nap folyamán fokozatosan érkeztek, a 2 órás koncert után viszont mindenki egyszerre szeretett volna hazaindulni.

Az esemény Facebook-oldalán olvasható felháborodott kommentek alapján a szervezők nem tudták koordinálni a hatalmas tömeget, teljes káosz uralkodott a parkolóban, csupán néhány ember irányította a kilépést. Az átlagos várakozási idő 2,5 óra volt, de akadtak olyanok is, akik négy órát vártak a kijutásra – vagyis már hajnalodott, amikor az utolsó autósok végre el tudták hagyni a helyszínt. Szinte egy az egyben megismétlődött a tavalyi trencséni Rammstein-koncert utáni káosz.

Korábban a szervezők és rendőrség is arra kérte a rajongókat, hogy aki tud, tömegközlekedéssel érkezzen a helyszínre, mert megerősítik a járatokat. Az említett Facebook-oldalon azonban sokan szóvá tették, hogy nem fértek fel a buszokra, és tízszer annyi járatra lett volna szükség, mint amennyi rendelkezésre állt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?