Nem tömegpártnak való vidék

Nem sokkal a 2023-as választás után még néhány hónapig úgy tűnhetett, hogy a belpolitika lassan, de biztosan a társadalmi feszültségek miatt gyakorlatilag kétpólusúvá válik. Akadtak logikus érvek is emellett: a Smer hírhedt arról, hogy egy koalícióban lassan maga alá gyűri és felemészti a politikai partnereit, a Hlas megalakulását Robert Fico amúgy is egy ideiglenes kilengésnek tartotta. Az ellenzéki térfélen a többieknél hitelesebbnek és frissebbnek tűnő Progreszszív Szlovákia emelkedett ki, és kis liberális formációból deklaráltan elkezdte magát egy tömegpárttá átalakítani, ami a kormányváltás legfőbb alternatívája és letéteményese. Egyik párt számítása sem jött be, a választók továbbra is keresik az alternatívákat, és kerülik a blokkosodást.

Eleve érdekes kérdés, hogy a PS a létéből fakadóan mennyire alkalmas a gyűjtőpártiságra: a liberálisok magját olyan politikusok alkotják, akikre nem lehet tömegpártot építeni. Michal Šimečka nem egy népszerű szónok, a párt célkitűzéseinek egy része kimondottan megosztó pontokat takar, a progresszív struktúrákon belül nem nőtték ki magukat erős és népszerű személyiségek. A PS ehelyett a választási sikerekre alapozott hógolyóeffektusból növekedett, magába olvasztva a piacon elérhető, jó nevű politikusokat. Így sikerült beemelni a párt struktúráiba Ódor Lajos volt miniszterelnököt és Ivan Korčok egykori elnökjelöltet is – hogy aztán Brüsszelbe és „vidékre” küldjék őket választói kapcsolatokat építeni, terepmunkára. Jelenleg úgy tűnik, hogy az elsődleges cél nem valósult meg, a felmérések alapján négypárti egyezkedés történne egy esetleges koalícióról, ami akkor lehet problémás, ha az egyik partnerük Igor Matovič volt miniszterelnök. A KDH megmutatta, hogy a kereszténydemokráciára a PS még mindig nem tud alternatívát nyújtani, az SaS kannibalizálása nem történt meg, a Demokraták pedig küzdenek az öt százalékért.

A másik oldalon a Smer tervei a koalíció eluralására szintén kudarcba fulladtak. Robert Fico pártja a visszaszerzett hatalom tudatában sem tudja stabilan növelni a népszerűségét. Történelmi választóbázisa lenne hozzá, hiszen a Smer 2012-ben még 44 százalékot szerzett, ami elég volt ahhoz, hogy koalíciós partnerek nélkül is kormányt alakítson. A népszerűségi mutatók csökkenésében szerepet játszanak a rosszul sikerült kormányintézkedések: a választók nem különösebben örülnek a megszorításoknak, dühösek a tranzakciós adó és a növekvő létfenntartási kiadások miatt, a koalíciós veszekedés sem fest jó képet a legnagyobb kormánypártról. A rendszerellenes szavazókat annak ellenére is begyűjti a Republika, hogy Fico Boris Kotlár járványügyi kormánybiztos felkarolásával, a kultúrharccal és az oroszpárti megnyilvánulásokkal is igyekszik nekik kedvezni. A Hlasnak éppenséggel akadnak elszivárgó szavazói, de a Smer pechjére ők nem állnak át – azért mennek el, mert a pártjuk túl kevéssé liberális.

Stabilitás helyett így marad a politikai sokszínűség és az egyezkedés, ami egy kormányválsággal együtt már-már a szlovákiai politikai kultúra részévé vált.