Bugár és Sidó ezüstérmes az U23-as kajak-kenu vb-n

Bugár.Sidó

Második helyen végzett a somorjai Sidó Bianka a komáromi Bugár Rékával K2 500 méteren a Plovdivban rendezett korosztályos kajak-kenu világbajnokságon. 

A párost mindössze csak az ausztrál duó tudta megelőzni és ők is csak bő két tizeddel. A versenytáv első felében még úgy tűnt, hogy a szlovákiai hajó odaérhet az aranyéremre is, hiszen a táv felénél még ők álltak az élen, ám az ausztrálok jól osztották be az erejüket és végül előzni tudtak. „Jól sikerült a rajtunk és a táv közepén is tudtunk erősíteni, így tartottuk a lépést az ausztrálokkal. Bár a legvégén ők megléptek, de szinte az utolsó méterekig versenyben voltunk velük” – nyilatkozta a döntő után nagy mosollyal Bugár. Sidó egyetértett a társával és elmondta, hogy versenyről versenyre erősödnek, már az Eb-hez képest is előre tudtak lépni. Ott harmadikként értek célba, most pedig már az akkori riválisokat is megelőzve a kontinens legjobb eredményét érték el.

A juniorok között Marsal Máté Martin Bábikkal párban nyolcaddiként végzett K2 500 méteren.

Kajak-kenu, U23-AS VB, Plovdiv

női K2 500 m

1. Ausztrália (Kailey Harlen, Natalia Drobot) 1:44,264; 2. Szlovákia (Bugár Réka, Sidó Bianka) +0,238.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?