Kölcsönhajókban Üzbegisztánban

Gacsal.Dörner2024

Egészen új versenyhelyszínen, nem megszokott körülmények között ért el egy hatodik és egy hetedik helyezést a szlovákiai küldöttség a bő egy héttel ezelőtti kajak-kenu vb-n. Sidó Biankát és Gacsal Ákost faggattuk szamarkandi élményeikről.

A nem olimpiai számok világbajnokságát a távoli Üzbegisztánban rendezték. Ráadásul csak pár héttel az ötkarikás játékok után, így az egyes országok nevezési listája későn állhatott csak össze; ez és a nagy távolság miatt, spórolva az anyagiakkal, sok szövetség eltekintett a konténeres hajószállítástól (amit egyébként jóval az esemény előtt kell megkezdeni). Maradt a B megoldás, azaz a hajók helyszíni bérlése, ami ritka nagy világversenyeken, de edzőtáborokban megszokott dolog.

„A szövetség az utolsó pillanatban foglalt nekünk hajókat, amikor a nemzetek többsége már kiválogatta a jobbakat. Így például Bugár Réka hajóján több lyuk is volt, amin befolyt a víz. De a párosunk hajója is jóval nagyobb méretű volt, mint ami nekünk kell, ezért kövekkel kellett besúlyozni, így pedig dobált is a hajónk. Normálisan döntőbe kellett volna jutnunk K2 200 méteren is, de majdnem beborultunk a vízbe” – ecsetelte lapunk-nak a viszontagságaikat Sidó Bianka.

A somorjai kajakosnak K1-ben nem volt ilyen jellegű gondja, 1000 méteren hetedikként ért célba. „Én voltam a legfiatalabb a döntőben, életem első felnőtt-vb-fináléjában. Kicsit túlspekuláltam a futamot, más taktikát választottam. De legalább tudom, a jövőben mit nem szabad csinálnom ilyen helyzetben” – jegyezte meg Sidó, hozzátéve, az ő számai a versenynapok elején voltak műsoron, így nem érintette őt igazán a víz lötyögése.

Hogy ez pontosan mit is fed, azt már Gacsal Ákos magyarázta el az Új Szónak. „Egyre több versenyhelyszínen van füves part, amely elnyeli, finomítja a hullámzást, itt viszont még betonfalak övezik a pályákat. Ez pedig, főleg a sokadik futam után, igen instabillá tette a hajókat” – mondta Gacsal.

Kisebb gond a sok hínárral is volt, másrészt a két éve épült komplexum infrastrukturális szempontból kifogástalan, és szervezésileg is minden zökkenőmentesen zajlott.

Gacsal pedig Milan Dörnerrel K2 1000 méteren, egyre javuló teljesítményt nyújtva, hatodik helyen zárt. „Mivel késve értek a csomagjaink Szamarkandba, csak egyszer tudtunk beülni a verseny előtt a kölcsönzött hajóba. Az előfutamban 500-nál el is csúsztunk, ferdén ültünk a hajóban. A középfutam csalóka, mert a végén láttuk, hogy a norvégok már feladták, így mi is kiengedtünk a még biztos továbbjutást érő harmadik helyen. A döntőben aztán úgy voltunk, miért ne bírnánk a tempót a legjobbakkal? Több, dobogós hely még nem volt az új egységünkben, de nagyon sokat dolgoztunk idén ezen a pároson. Az Eb-n még voltak hibáink, de most kihoztuk a maximumot magunkból” – fejtette ki Gacsal, aki a tavalyi vb-n (akkor még a 2024-ben nem versenyző Gelle Péterrel) szintén elmondhatta magáról, hogy a szlovákiai küldöttség legjobb eredményét hozta az akkori negyedik hellyel.

Mind Sidó Bianka, mind Gacsal Ákos jól megérdemelt szabadságát tölti már ezekben a napokban, de mindketten az aktív pihenést részesítik előnyben. A komolyabb edzésekhez októberben térnek vissza, a felkészülés pedig várhatóan novembertől rajtol majd el teljes intenzitással számukra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?