„Nincs benne semmi, amit eltúloztunk volna” - könyvben a somorjai kajak-kenu története

régiósport

Megjelent J. Mészáros Károly Pista bácsi és a somorjai kajak-kenu című könyve a Somorjai Kajak-kenu Klub kiadásában.

Interjúkötet Székely Istvánnal, aki meghonosította ezt a vízi sportágat a csallóközi városban. Hogyan lett a gömöri fiúból somorjai testnevelő tanár? Miért éppen a kosárlabdának és a kajak-kenunak nyitott teret pedagógusi állomáshelyén? Milyen körülmények között élte túl védenceivel a bősi vízlépcső építését? Mit hoztak a klub évtizedei? Hogyan jutottak el odáig, hogy olimpikonok, világ- és Európa-bajnokok nőhettek fel Somorján? Az olvasók megismerkedhetnek azzal is, mi miatt váltotta nemegyszer a helyét a kajak-kenusok főhadiszállása, a csónakház, mire szolgál a tanmedence, s miről árulkodik a klubkrónika?

„Számtalanszor találkoztam Pista bácsival. Nyolcvanhét éves volt akkor. Órák hosszat beszélgettünk, időnként már a végletekig kifacsartam belőle halványan előbújó emlékeit, de leginkább azzal okoztam fájdalmat neki, amikor az egykori kemény valóság hétköznapi jelenségei között botladoztunk. Azokat fájó volt felidézni” 

– írja J. Mészáros Károly a felvezető öninterjúban.

A könyv Pista bácsi 90. születésnapjára készült, meglepetésnek szánta a klub a sportágalapító munkájának méltatásaként. Első példányát egykori védencei jelenlétében a szerző adta át Székely Istvánnak. Azóta terjed a könyv az olvasók körében: Somorján, a Csallóközben és már Komáromban is olvassák. 

„Kétszer is átolvastam. Felhívott egyik volt védencem, és azt mondta: ennél jobban nem lehetett megírni. Nekem is tetszik, örültem, hogy szép kivitelezésben jelent meg. Nincs benne semmi, amit eltúloztunk volna, amit elmondtam, minden megtörtént, az élményeimből merítettem, ami belekerült a könyvbe, az csak csipetnyi a rengetegből” 

– jegyezte meg az első visszhangok kapcsán Székely István.

A könyv hivatalos bemutatóját a somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban tartották. A kötet továbbra is beszerezhető a somorjai városházán. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?