Teherán szerint az Egyesült Államokkal az Irán atomprogramjáról folyó tárgyalások Ománban folytatódnak – számolt be az IRNA iráni állami hírügynökség kedden.
Iráni atomprogram: Ománban folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Államokkal

Iszmáil Bagai iráni külügyi szóvivő arról beszélt, hogy a tárgyalások második fordulóját Omán fővárosában, Maszkatban tartják szombaton. Korábban amerikai források arról számoltak be, hogy a nukleáris egyeztetés következő helyszíne Róma lehet.
Múlt szombaton hosszú idő után először tárgyalt az Egyesült Államok Iránnal a síita állam atomprogramjáról, amelynek légköre az ománi külügyminiszter szerint jó volt, a Fehér Ház pedig konstruktívnak és pozitívnak minősítette az egyeztetést.
Az amerikai delegációt Steve Witkoff elnöki különmegbízott vezette. Iráni részről pedig a síita állam külügyminisztere, Abbász Aragcsi volt a tárgyalópartner.
Witkoff hétfőn a Fox News Hannity című műsorában arról beszélt, hogy az Iránnal kötendő diplomáciai megállapodás az ország urándúsítási és fegyverkezési programjának ellenőrzésére vonatkozó részletek kidolgozásától függ.
Irán mindig azt állította, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál, ugyanakkor Donald Trump amerikai elnök első hivatali ideje alatt arra hivatkozva léptette ki országát az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodásból, hogy az nem garantálja, hogy Iránnak soha ne legyen atomfegyvere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.