(Fotó: TASR/AP)
Olasz–francia döntőt rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában

Negyed órán át volt igazán izgalmas az Arsenal párizsi visszavágója. Az Inter a PSG-vel találkozik a 2025-ös labdarúgó BL müncheni fináléjában május 31-én.
Érdekes párharcokat hozott a BL elődöntője: míg az Inter és a Barca őrületes meccseket játszott, fordulatokkal, bombagólokkal és összesen 13 (!) találattal, addig a PSG és az Arsenal mérkőzései – a szép számú helyzet ellenére – összesen 4 góllal zárultak.
A párizsi visszavágót a francia csapat várhatta jobb helyzetből, miután Londonban 1:0-ra győzni tudott egy hete. Az Emiratesben a PSG volt az összeszedettebb, érettebb játékot mutatott be, így Mikel Arteta, az Arsenal mestere előremenekült: védencei szerda este teljes erejükből nekiugrottak a házigazdának.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy negyed óra alatt osztálykülönbséggel, 3:0-ra vezethettek volna, majdhogynem eldöntve a továbbjutást. De Rice mellé fejelt, Donnarumma pedig kétszer is hatalmasat mentett.
Aztán a 17. percben egy párizsi kontra végén Kvarachelia kapufájának csattanása mintha lezárta volna a valóban izgalmas történéseket: Luis Enrique védencei magukra találtak, átvették a meccs irányítását, a fölényük pedig a 27. percben Fabián Ruiz bombájával érett góllá – 1:0.
A második félidőben (kisebb meglepetésre) nem változott a játék képe, a PSG jóval közelebb járt a második gólhoz, mint az Arsenal az egyenlítéshez. Előbbi egy VAR-ozás után, kezezésért megadott 11-essel egészen közel került az újabb találathoz, de Vitinha bűnrosszul végezte azt el.
Három perccel később azonban csapattársa, Hakimi javította a hibát, a tizenhatoson belülről szépen tekert a sarokba – 2:0.
Nem sokkal utána az Ágyúsok becsületgólja is megszületett, egy olyan akció végén, amely során háromszor is kisebb-nagyobb szerencsével maradt a labda egy-egy londoni játékosnál (2:1). A meccs azonban akkor lett volna újra drámai, ha Saka négy perccel később a második gólját is meglövi: ehhez mindössze az kellett volna, hogy az árnyékra vetődő Donnarumma mögött hat méterről a tök üres kapuba passzolja a labdát. Ám ehelyett az égbe lőtt, ezzel pedig elszálltak a londoniak reális esélyei a hosszabbítás kivívására.
A PSG 2020 után jutott be ismét a BL-döntőjébe (akkor 1:0-ra kikapott a Bayerntől). Ellenfele az Inter lesz, amely szintén ugyanilyen arányú vereséget szenvedett a Manchester Citytől a 2023-as fináléban.
Paris Saint-Germain–Arsenal 2:1 (1:0)
Gólszerzők: Fabián Ruiz (27.), Hakimi (72.), ill. Saka (76.)
Az első meccsen 1:0, tj.: PSG.
Jv.: Zwayer (német). Sárga lap: Nuno Mendes, Kvarachelia, ill. Rice, Lewis-Skelly, Calafiori, Saka.
PSG: Donnarumma–Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes (88. G. Ramos)–Joao Neves, Vitinha, Fabián Ruiz–Barcola (70. Dembélé), Doué (74. Hernández), Kvarachelia
ARSENAL: Raya–J. Timber (83. White), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly (68. Calafiori)–Ödegaard, Partey–Rice–Saka, Merino, Martinelli (69. Trossard)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.