Lamine Yamal elképesztő futballt mutatott be az Inter ellen hazai pályán, a visszavágón is kulcsember lesz
Az egyéni villanások vagy a pontrúgások döntenek a Barca–Interen?

Kedden 21 órától a Barcelona–Inter (3–3) elődöntő visszavágójával folytatódik a Bajnokok Ligája, amelyben nehéz lenne megtippelni, kinek az akarata érvényesül majd.
A Barcelona nagyon hamar kétgólos hátrányba került hazai pályán az Inter ellen, de Lamine Yamal és Ferran Torres góljaival még a szünet előtt sikerült egyenlíteni. A második félidőben egy gyors gólváltást követően alakult ki a 3–3-as végeredmény.
A Barcelona óriási mezőnyfölényben játszott a meccsen, a labdabirtoklási arány 72–28 volt a katalánok javára, ám ez igazán nagy gólszerzési lehetőségekben nem nyilvánult meg.
A Barcelona lövései összesen 1,36-os xG-t értek, míg az Inter lehetőségei 0,9-et. „Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, nagyon jól játszottunk – értékelt a meccs után Simeone Inzaghi, az Inter edzője. – A világ legjobb csapata ellen játszottunk. A Barcelona 150 gólt rúgott az idei szezonban, nagyon magas minőséget képvisel, mi mégis szervezettek tudtunk maradni. A vezetés megszerzése után jól dolgoztunk, de aztán a semmiből jött Yamal gólja. Évek óta nem láttam hozzá fogható játékost.”
A Barcelona Yamal szólógóljával jött vissza a meccsbe. A még mindig csak tizenhét éves szélső több Inter-játékos gyűrűjében, egy mindössze négyszázalékos gólszerzési eséllyel bíró pozícióból lőtte a szépítő gólt. A Barcelona elsősorban egyéni villanásokból tudott veszélyeztetni, miközben az Inter a pontrúgásokra hagyatkozott.
Denzel Dumfriesnek mindkét gólja szögletből esett, és ez nem is meglepő, hiszen az Inter egész évben jól sáfárkodik ezekkel a helyzetekkel. Az olasz bajnokságban második helyen álló együttes generálta a legnagyobb xG-t (14,7) pontrúgásból a Serie A idei szezonjában, és emellé ugyanennyi gólt is szerzett (14).
Ennél több gólt egyetlen másik csapat sem rúgott rögzített játékhelyzetből Olaszországban.
A BL-elődöntők visszavágói voltak fókuszban a hétvégén
Mind a négy, az elődöntőben érintett csapat felforgatott összeállításban lépett pályára a hétvégi bajnokin. Simone Inzaghi például tíz helyen változtatott a Hellas Verona (1–0) elleni kezdőcsapatán a barcelonai odavágóhoz képest. Érdekesség, hogy legutóbb 2015 decemberében fordult elő, hogy az Inter vezetőedzője ennyi cserét hajtott végre a kezdőcsapatban az előző találkozóhoz képest. A Barcelona szintén pihentette legjobbjait a Valladolid ellen 2–1-re megnyert idegenbeli bajnokin.
„Nem kezdtük jól a meccset. Hamar kétgólos hátrányba kerültünk, de aztán sikerült gyorsan visszajönnünk. Megmutatták, hogy egy nagyszerű csapat, amelynek rengeteget tapasztalata van az ilyen meccsekről. Kihasználták, hogy pontrúgásokban erősek – emelte ki Hansi Flick is az Inter hatékony pontrúgásait. – Ez a Bajnokok Ligája elődöntője, itt már csak a legjobb csapatok maradtak.”
Az Inter Bayern München elleni negyeddöntős párharcából kiindulva Milánóban is hasonló meccsképre lehet számítani. Inzaghi a müncheni odavágón elért kedvező eredmény (2–1) után hazai pályán is feladta a labdabirtoklást (38–62 százalék), és hagyta focizni a Bayernt. Az Inter végül 2–2-es döntetlent ért el a San Siróban, de akkor is szögletből szerezte mindkét gólját. Az olasz csapat 1,49-es xG-t hozott össze a meccsen, ebből 1,05-öt pontrúgásból ért el. Vitathatatlan, hogy idén az Inter az egyik legjobb csapat pontrúgásból, de nagy kérdés, hogy pusztán erre építve be lehet-e jutni a Bajnokok Ligája döntőjébe.
A Bayern ellen működött és a Barcelona elleni odavágón is bejött, de vajon kiadja-e nekik harmadszorra is? Talán ez az Inter–Barcelona párharc visszavágójának legnagyobb kérdése.
Az Inter a topligák egyik legjobb csapata a pontrúgásokat tekintve
Az Opta adatai szerint az Inter eddig tizennégy gólt szerzett pontrúgásból a Serie A 2024/2025-ös szezonjában. Ezzel a legjobbnak számítanak az olasz ligában, de európai összevetésben is előkelő helyen áll Inzaghi együttese. A legjobb csapatokat Németországban kell keresni: a Leverkusen és a Wolfsburg már tizenhét-tizenhét gólnál tart rögzített játékhelyzetet követően, míg a Stuttgartnak tizenöt ilyen gólja van. Rajtuk kívül csak a Crystal Palace ért el több gólt (15) pontrúgásból, mint az Inter. Az Arsenalnak, az Aston Villának, a Nottingham Forestnek, az Union Berlinnek, valamint a Frankfurtnak ugyanúgy tizennégy gólja, mint az Internek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.