Az énekes Liam és a gitáros-dalszerző Noel viszonyát sosem a testvéri szeretet jellemezte (Képarchívum)
Oasis-turné: Elkülönítik egymástól a balhés Gallagher-fivéreket

A Gallagher-fivérek állítólag teljesen szeparálódnak egymástól az Oasis visszatérő turnéjának helyszínein. Az énekes Liam és a gitáros-dalszerző Noel a színpad mögött külön területet, külön öltözőket kért a szervezőktől.
A várva-várt világturné július 4-én kezdődik Cardiffban és november 23-án ér véget a brazíliai São Paulóban. Eredetileg csak angliai helyszínekben gondolkodtak, amelyekre percek alatt elkeltek a jegyek, és világszerte akkora igény mutatkozott az Oasis visszatérése iránt, hogy a turné 41 állomásos lesz, és öt kontinenst érint.
A New Musical Express néhány helyi szervezőre hivatkozva megírta, hogy a fivérek a színpadon kívül olyannyira nem szeretnének összefutni, hogy két teljesen különálló VIP-részleget kell berendezni számukra minden egyes helyszínen. Ráadásul külön vendéglistát adtak le a barátok és „híres rajongók“ neveivel, akik beléphetnek ezekbe a zónákba a koncertek utáni partikra – attól függően, hogy melyik fivér hívta meg őket.
Liam ugyan szombaton (május 3.) az X/Twitteren közzétett bejegyzésében visszautasította az állítások egy részét, de az elkülönített backstage-re vonatkozó információkat nem cáfolta.
Az afterpartik a köcsögöknek valók. A koncertek után én nem vágyom ilyesmire, fontosabb a szépítő alvás, mert nem tudok ennyire szexi lenni, ha sokáig fennmaradok és hülyeségekről traccsolok a csicskákkal
- írta jól ismert stílusában.
A Gallagher-fivérek a múlt héten egy forgatás erejéig találkoztak egy londoni pubban, ahol felvételeket készítettek róluk a közelgő turné promóciós filmjéhez. A közreműködő zenészek névsorát hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra, de az Oasishez közeli források a New Musical Expressnek (NME) elárulták, hogy a turnéfelállás a következő lesz:
Noel, Liam, a basszusgitáros Andy Bell, a gitáros Gem Archer és Paul „Bonehead” Arthurs, valamint a dobos Joey Waronker. A zenekar eredeti dobosa, Tony McCarroll tehát nem vesz részt a turnén.
A Stereophonics frontembere, Kelly Jones nemrég azt is elmondta a sajtónak, hogy Noel ismét új anyagot ír a stúdióban. „Feltételezem, hogy ír valamit, vagy a saját albumára, vagy ha ők [az Oasis] készülnek pár új dallal, nem tudom” - mondta.
Gallagherék zenekara nemrégiben a Some Might Say című dallal ismét a brit kislemezlista élére került, 30 évvel az első megjelenés után. A Blurrel folytatott hírhedt slágerlistás csatározásukról pedig zenés színdarab készül a londoni West Enden.
Tavaly augusztusban történt meg a csoda, amire már szinte senki sem számított: a 2009-ben feloszlott Oasis két kulcsfigurája bejelentette, hogy összeállnak egy stadionturnéra. A kilencvenes évek elején alakult legendás manchesteri rockzenekar mindvégig Noel és Liam civakodása közepette működött, feszült viszonyuk szinte szappanopera-szerűen követhető a korabeli sajtóban. Egy 2009-es párizsi koncert előtt aztán olyannyira összevesztek az öltözőben, hogy nem voltak hajlandóak együtt színpadra állni. A rajongók azóta vártak a visszatérő turnéra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.