Németország addig folytatja Ukrajna támogatását, ameddig csak szükséges – jelentette ki hétfőn Olaf Scholz leköszönő német kancellár Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel búcsúképpen lezajlott telefonbeszélgetése során.
Scholz: Berlin addig támogatja Kijevet, ameddig szükséges

A Friedrich Merz vezette új német kormány kedden lép hivatalba.
A német szociáldemokrata vezető ismételten biztosította tárgyalópartnerét „Németországnak Ukrajna iránti folyamatos és töretlen szolidaritásáról” – hangsúlyozta Steffen Heberstreit, Scholz szóvivője közleményében.
Olaf Scholz azt is hangsúlyozta, hogy európai és nemzetközi partnereivel együttműködve „Németország a jövőben is támogatja Ukrajnát, mindaddig, amíg csak szükséges”.
A hivatalba lépése után két hónappal, 2022. februárjában „Ukrajna ellen indított orosz agresszió és annak következményei akkora befolyást gyakoroltak Scholz kancellárságára, mint kevés más esemény” – jegyezte meg a szóvivő.
A szóvivő közlése szerint hivatali idejének lejártával Scholz megköszönte az ukrán elnöknek a „szoros és bizalommal teli” együttműködést, és méltatta Zelenszkij vezetői erejét, továbbá „az elnöknek és az ukrán népnek az orosz agresszióval szemben tanúsított bátorságát és elszántságát”.
Az orosz invázió óta Németország az Egyesült Államok után a második legtöbb katonai segélyt biztosítja Ukrajna számára. Volodimir Zelenszkij ismételt kérése ellenére azonban Olaf Scholz elutasította hosszú hatótávolságú Taurus robotrepülőgépek szállítását Kijev számára, arra hivatkozva, hogy nem kívánja a konfliktus kiszélesedését Moszkvával.
Scholz azt is hangsúlyozta, Kijevnek a legalább egyhónapos tűzszünetre vonatkozó javaslata jelzi, hogy senki sem kívánja jobban a békét, mint Ukrajna. Felszólította Vlagyimir Putyint, hogy reagáljon erre a javaslatra, bírálva az orosz elnök „cinikus halogató taktikáját”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.