A Vámbéry gimisek országos sikerei

Az Infoprog 2025 versenyen részt vevő csapat (a szerő felvétele)
Dunaszerdahely |

A dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium országos szinten kis létszámú gimnáziumnak számít. Ebben az évben mégis, nagyon jó eredményeket értek el az országos és a nemzetközi tanulmányi versenyeken. Valkai Anett igazgató rendkívül büszke a tanári gárdára és a diákokra egyaránt.

Idegen nyelvek, informatika, reál tantárgyak, szépirodalom, prózamondás. Tantárgyversenyek, ahol kiemelkedő sikereket értek el a Vámbéry Ármin Gimnázium diákjai. Ez is bizonyítja, amit az igazgató Valkai Anett mondott: Az összes diákunk tehetséges, de ez önmagában kevés, szükséges hozzá a diák szorgalma és akarata, és természetesen a megfelelő tanári háttér.

Kis gimnázium nagy sikerei

Országos viszonylatban ha nézem, mi egy nagyon kicsi, nemzetiségi gimnázium vagyunk, összesen 250 diákunk van, azonban, évről évre egyre jobb eredményeket érünk el. Elmondhatom, hogy magasan felkészült tanári kara van a gimnáziumnak, akik állandóan továbbképzéseken vesznek részt és szabadidejükben is a diákok rendelkezésére állnak. Mindenkinél próbáljuk megtalálni azt, amiben jó

tette hozzá Valkai Anett. Az iskola keretein belül nyelviskola is működik, amely segíti és fejleszti az idegen nyelvek iránt érdeklődő diákokat. Az idei országos angol nyelvi olimpián (Celoštátne kolo Olympiády v anglickom jazyku – NIVAM-Národný inštitút vzdelávania a mládeže) a négyéves gimnázium elsős diákja, Győri Zsigmond kategóriájában az első helyezést érte el. Egy olyan megmérettetésen, ahol két tannyelvű gimnáziumok tanulói és angol vegyes házasságban élő szülők gyerekei versenyeznek. „Nagyon jó verseny volt, erős ellenfelekkel, akik magasan teljesítettek. Én C1 szinten beszélek angolul, az alapokat az iskolában kaptam” – tette hozzá a rendkívüli eredményt elért diák, aki a későbbiekben szeretne angol nyelvi környezetben érvényesülni. Horváth Sofia Zina többek között a Poznaj slovenskú reč versenyen indult és azt emelte ki, hogy a szlovák nyelvvel már kisgyerekként megismerkedett, nem az alapiskolában kapta az első impulzusokat és mára magabiztosan beszéli a nyelvet. Nagy Lili a Tompa Mihály- és a Kulcsár Tibor Vers- és Prózamondó Versenyeken indult és azt mondta a szavalás, a színpadi szereplés magabiztossá tette, elengedhetetlen faktor viszont a szerencse, aznap éppen milyen teljesítményt nyújt az előadó és a vers hangulata mennyire találkozik a zsűri ízlésével.

Győri Zsigmond (a szerző felvétele)
Horváth Sofia Zina
Nagy Lili

Kreatív gondolkodás és a környezetvédelem fontossága

Frühwald Hanna az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen a debreceni döntőig jutott. Szeretne ilyen irányban továbbtanulni, a felvételinél mindenképpen hasznos lesz a versenyeken való megmérettetés, mondta Hanna, mert hatalmas pluszt ad a sok órányi, most elvégzett tanulás és gyakorlás.

A Curie Környezetvédelmi Emlékverseny országos döntője 2025. május 10.-én lesz Szolnokon és a Vámbérysok ott is képviselik a gimnáziumot. A háromtagú csapat elmondta, hogy a verseny által az egész iskola közelebb került a környezetvédelem témájához, ezért is pozitív kicsengésű a verseny. A csapat tagjai: Németh Sofia, Szabó Réka és Dioszeghy Mónika. 

Az informatikai versenyen, az ország összes középiskoláját megelőzve, mind a felhasználói, mind a programozói kategóriában nemzetközi szinten lettek elsők a Vámbérysok.

Az Infoprog 2025 – XXX. Kárpát-medencei magyar középiskolák informatikai versenyét Füleken szervezték meg, ahol volt junior és senior kategória is. Bár nem mindannyian rendelkeznek azzal az ambícióval, hogy ezen a szakterületen érvényesüljenek, abban megállapodtak, hogy az élet minden területén kamatoztatható ez a tudás. A sokszor egyetemi szintű feladatok megoldásához sokrétű tudás és kreatív gondolkodás szükséges. A programozói kategóriában applikációt fejlesztenek, a verseny napján nyomás alatt kell gondolkodni és teljesíteni, a leghatékonyabban megoldani a feladatokat. Megtanulják az adatbázis-kezelést, a táblázatkezelést, és már most nagyon magas informatikai ismeretekkel rendelkeznek.  

Az Infoprogon 2025 – XXX. Kárpát-medencei magyar középiskolák informatikai versenyén részt vevő diákok névsora: Hegyi Erik, Kohút Lora, Novotná Alma, Patos Lilla, Nagy Zsombor, Gábor Jázmin, Bosnyák Dóra

Frühwald Hanna
A Curie Környezetvédelmi Emlékverseny csapata: Szabó Réka, Németh Sofia, Dioszeghy Mónika
Az Infoprogon részt vevő csapat
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?