Fotó: Facebook/Péter Magyar
Magyar Péter közzétette leleplező videóját az Orbán-kormányról

A Tisza Párt elnöke nyilvánosságra hozta azt a felvételt, amely szerinte a Fidesz „őszödi beszéde” lehet.
Magyar Péter hétfőn beszélt először arról, hogy hozzá került egy dokumentum, amely szerinte az Orbán-kormány őszödi beszéde lehet. A Tisza Párt elnöke előre nem árult el konkrétumokat az anyagról, de erősen sejttette, hogy a kormány békepolitikájával kapcsolatban vannak leleplező értesülései. A volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz korábban elmondta, ő is látta az anyagot, ami szerinte egyértelmű bizonyíték lesz arra, ahogy Orbánék évek óta próbálnak megtéveszteni minket.
Szerdán napközben Magyar Péter megosztott egy videót a közösségi oldalán, amely szerint hamarosan minden kiderül az Orbán-kormányról, ezt pedig este kiegészítette egy újabb felvétellel, amely szerint csütörtökön reggel 9 órakor hozzák nyilvánosságra a bizonyítékaikat – így is tettek.
„Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel” – mondja Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar honvédelmi miniszter azon a felvételen, amelyl Magyar Péterék szerint 2023. áprilisában, azaz bő egy évvel az orosz-ukrán háború kitörése után készült.
A tárcavezető azt állította, hogy a magyar kormány döntése értelmében szakítunk az eddigi békementalitással, és átállunk „a háború felé vezető út nulladik fázisára.”
A honvédség fiatalítási programja is ezt a változást szolgálta szerinte. Az átállás végrehajtására Böröndi Gábor altábornagyot kérte fel a honvédelmi miniszter. „Megtiszteltetés, hogy elvállalta, és arra számítok, hogy ezt a folyamatot ő maradéktalanul végre fogja hajtani.”
„Orbán Viktor kormánya a hazugság és a háború kormánya. Vége van, menniük kell. Orbánék a békéről hazudtak a magyaroknak, de kiderült, hogy háborúba sodornák a csodálatos országunkat” – kommentálta a felvételt Magyar Péter. Szerinte a honvédelmi miniszter bevallja, sőt büszkén hirdeti, hogy „amiről évek óta papolnak, az csak egy ócska hazugság”.
A Tisza Párt elnöke szerint kiderült, hogy „miközben az Orbán-kormány évek óta a magyar emberek megvédéséről beszél, aközben éppen ők azok, akik pénzért és a hatalomért a saját honfitársaik biztonságát is képesek feláldozni. Ez nem politikai hiba. Ez bűn. Egy olyan bűn, amire nincs és nem is lesz bocsánat.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.