Giro d'Italia – Többen esélyesek Pogačar megüresedett trónjára

pogacar

Több kerékpáros is esélyes arra, hogy a címvédő Tadej Pogačar távollétében hazavihesse Rómából a rózsaszín trikót a pénteken, ezúttal magyar versenyző nélkül rajtoló 108. Giro d'Italia országúti körverseny végén.

Tavaly a szlovén klasszis – a sportág történetében harmadikként – megszerezte az úgynevezett Tripla Koronát, azaz egy naptári éven belül megnyerte az olasz körversenyt, a Tour de France-t és a világbajnokság mezőnyversenyét is. Idén azonban nem áll rajthoz az Albániából induló első háromhetes megméretésen, amelynek Nagy Rajtját a 2022-es magyarországi Grande Partenza után rendezik ismét Olaszországon kívül.

Pogačar távollétében is lesznek azonban korábbi Giro-győztesek a mezőnyben: az ugyancsak szlovén Primoz Roglic például 2023-ban emlékezetes időfutamon, láncleesése ellenére fordította maga javára a versenyt az addigi rózsaszín trikós brit Geraint Thomasszal szemben. Ezúttal is az esélyesek közé tartozik a Vuelta a Espanán négyszer diadalmaskodó Roglic, a sportfogadással foglalkozó honlapok egyike a legnagyobb favoritnak tartja a Red Bull-BORA-hansgrohe 35 esztendős kapitányát. Az időfutamban Tokióban olimpiai bajnok Roglic számára kedvező lehet, hogy az útvonalban két egyenkénti indításos etap is helyet kapott, összesen 42,3 kilométeres távval. Amennyiben június elsején - az elhunyt Ferenc pápa emléke előtt is tisztelgő - római záróetapon, a Via del Circo Massimón célba érve kiérdemli az összetett elsőséget, azzal pályafutása hatodik Grand Tourját nyeri Roglic, ezzel az örökrangsorban egyedül állna a nyolcadik helyen.

A rajtlista alapján erős segítők dolgoznak Roglic sikeréért, köztük a verseny összetettjét 2022-ben megnyerő ausztrál Jai Hindley. Rajtuk kívül a korábbi győztesek közül ott lesz még a rajtnál a 2021-ben nyertes kolumbiai Egan Bernal (Ineos Grenadiers), a 2019-ben diadalmaskodó ecuadori Richard Carapaz (EF Education–EasyPost), valamint a 2014-es bajnok kolumbiai Nairo Quintana (Movistar). Közülük várhatóan Carapaznak lesz esélye arra, hogy harcban legyen a dobogóért, Roglic két legnagyobb vetélytársa várhatóan az UAE csapatából kerül ki: a 22 esztendős spanyol Juan Ayuso és a tíz évvel idősebb brit Adam Yates sikere fizetne még kevesebb mint tízszeres pénzt. A Vueltán 2022-ben harmadik, egy évvel később negyedik Ayuso sikerére háromszoros, a két éve a Touron dobogós Yates győzelmére hétszeres pénzt fizetnek a fogadóirodák.

Roglic a márciusi katalán körversenyen Ayusót megelőzve győzött, aki egy francia és egy olasz egynapos megnyerése mellett a tirrén-adriai körversenyen diadalmaskodott, Yates pedig az ománi körversenyen végzett az élen idén.

Az elmúlt időszakban a háromhetes körversenyeken rendre a győzelemért harcoló Visma-Lease a Bike összetettbeli sikerére ezúttal kevés az esély. Jól mutatja ezt, hogy kapitánya, a másik Yates testvér, a 2018-ban Vueltát nyert Simon diadaláért a befizetett összeg 41-szerese járna vissza. Valter Attila csapatából a másik kiemelt ember, a belga Wout van Aert szakaszgyőzelmekért fog harcolni, ő egyébként Adam Yatesszel együtt egyike annak a hat bringásnak, akik a francia és a spanyol háromhetes viadalon már nyertek szakaszt, Giro-etapsikerrel viszont még nem rendelkeznek. A Maglia Rosát 2021-ben három napig viselő magyar bajnok ezúttal nem lesz ott a holland csapat nyolcfős keretében, így 2020 óta először rendezik meg magyar bringás nélkül a „végtelen trófeáért”, a Trofeo Senza Finéért zajló 21 napos megmérettetést.

A viadal első három szakaszát látja vendégül Albánia, a dobogóért harcba szállók között a korábban felsoroltakon túl ott lehet még a negyedik etaptól hazai környezetben tekerő, tavaly az összetett legjobb fiataljaként fehér trikós Antonio Tiberi (Bahrain Victorious), aki 2022-ben elsőként ért célba a Tour de Hongrie kékestetői befutóján, továbbá a spanyol Mikel Landa (Soudal – Quick-Step), aki 2015-ben és 2022-ben harmadik volt az olasz körversenyen, illetve a holland Thymen Arensman, aki Bernal mellett az Ineos társkapitánya lesz.

A sprinterek idén is a ciklámenszínű mezért harcolnak, a hegyi pontverseny győztesét pedig ezúttal is kék trikó illeti meg a Durrës és Róma közötti 3443,3 kilométer össztávú viadal végén. A három hét alatt a 23 csapat 184 bringása összesen 52 350 méter szintemelkedést küzd le, a két időfutam mellett várhatóan elsősorban a hat hegyi befutós etap lesz leginkább befolyással az összetett alakulására, utóbbiak zöme a Giro második felében kapott helyet. A 14. etapon Szlovéniába is ellátogat az idei olasz körverseny, amelynek legmagasabb hegye, azaz a Cima Coppi az utolsó előtti, 20. szakasz útvonalában helyet kapó Colle delle Finestre lesz, a hágó tetején 2178 méteres tengerszint feletti magasságon teker majd át a mezőny.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?