NOVÝ ČAS
A lap azért bírálja a parlamenti képviselőket, amiért a múlt héten elvetették az összeférhetetlenségi törvény bővítését, méghozzá „elvi” okokra hivatkozva. „A jogszabályokat ezután is anélkül hagyják majd jóvá, hogy az általuk képviselt halandók jobban a lapjaikba láthassanak.
TALLÓZÓ
NOVÝ ČAS
A lap azért bírálja a parlamenti képviselőket, amiért a múlt héten elvetették az összeférhetetlenségi törvény bővítését, méghozzá „elvi” okokra hivatkozva. „A jogszabályokat ezután is anélkül hagyják majd jóvá, hogy az általuk képviselt halandók jobban a lapjaikba láthassanak. S mindeközben szégyen, hogy a törvény el nem fogadásáról az SDKÚ és az MKP parlamenti képviselői is tehetnek, valamint a teljes KDH-frakció, amely a közelmúltban Szlovákia kulturális és civilizációs ügyekben való önállóságáról szorgalmazta egy nyilatkozat elfogadását. Az SNS elnök asszonya, Anna Malíková is rendre kongatja a vészharangot, hogy az államot szétlopták, de ellentétben ezzel a logikával az összeférhetetlenségi törvényt ő álszentnek és fölöslegesnek minősíti. Szavazni az elvi politikus Peter Weiss (SDA) sem volt, tán azért, mert a törvényt egy SDĽ-es korábbi pártkollégája terjesztette elő.” – írja a lap.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.