Kettészakadt ország

Ha minden a tervek szerint halad, akkor Szlovákia július végére lezárhatja a régiófejlesztésről szóló európai uniós csatlakozási fejezetet. A rendkívül bonyolult, szinte valamennyi szakminisztériumot érintő fejezet módfelett fontos az ország számára, mivel ha eredményesen felnövünk a feladathoz, akkor valamivel bővebben csordogálhat az elmaradott térségek felkarolására fordítható támogatás a brüsszeli pénzcsapból.

Különösebb előtanulmányok nélkül is megállapítható, hogy Szlovákia az Európai Unió átlagához viszonyítva elmaradott, egyes régióiban, úgynevezett éhségvölgyeiben pedig az életszínvonal már-már balkáni állapotokat idéző. Van azonban egy fényes kivétel, ez pedig a főváros és vonzáskörzete. Annak dacára, hogy a ligetfalui végtelen lakótelep polgára esetleg nem érzi, Pozsony mégis – már ami az egy főre jutó bruttó hazai összterméket illeti – elérte napjainkra az EU átlagát, sőt a volt szocialista országok alkotta térségben Prága után a második leggazdagabb.

A Szlovák Nemzeti Bank által tegnap ismertetett adatok szerint 2001-ben az országba áramló külföldi működő tőke több mint 87 százaléka kötött ki Pozsonyban, s az 1989 óta nálunk megtelepült 226 milliárd koronának megfelelő külföldi tőkebefektetés közel kétharmada a fővárosban vélte megtalálni a számára legkedvezőbb feltételeket.

Végül már csupán egyetlen érv: a napjainkban 12 500 korona körül mozgó országos átlagbér a fővárosban folyósított fizetéseknek köszönhetően ilyen magas, viszont az ország többi hét kerületének egyikében sem érik el ezt a szintet.

Magyarországon sokszor beszédtéma a csillogó Budapest és a leszakadó vidék viszonya. Az 1989-ig tapasztalt mesterséges egyenlősdi végeztével már nálunk is kialakult ez a kettősség. Természetesen a megoldás nem az, hogy a sokszor bűnösnek, terpeszkedőnek kikiáltott főváros, esetünkben Pozsony szár-

nyalását lefékezik. A pozsonyi példa csupán jelzi, hogy ha a feltételek adottak, akkor akár Szlovákia is lehet vonzó befektetési terület. A tudatos, jól kidolgozott régiófejlesztésnek az volna a feladata, hogy a többi, sokszor leszakadó térséget felkarolja.

Bár az egyes körzetek adottságai korántsem egyenlők, mégis meg kell adni a rosszabb helyzetben élőknek az esélyt a felemelkedésre. Ha a tényleges régiófejlesztést elhanyagoljuk, akkor az elmaradott körzetekből megindul az el- és kivándorlás, s ez – ismerve az ország komor demográfiai helyzetét – szó szerint vérveszteség lenne.