Szerb bölcső, albán gyerek

Ibrahim Rugova halála miatt jó egy hónapos késéssel tartották meg Bécsben az első közvetlen, albán–szerb koszovói státustárgyalások első fordulóját. A legnagyobb eredmény, hogy megtartották. Nem több és nem kevesebb – egyebet senki sem várhatott, hiszen csak technikai kérdések kerültek szóba, a lényeg később kerül terítékre. Ebben pedig a szerbek és az albánok sosem fognak közös nevezőre jutni, száz évig is ülhetnének a zöldasztal mellett. Az ENSZ közvetítői mégis bíznak abban, hogy még az idén pont kerülhet a státustárgyalások végére. Tudnak valamit, amit mi csak sejthetünk. Nagyon cinikusan és nagyon leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, a bécsi fórum a látszat kedvéért van, mert így demokratikus. Ha a felek az alapvetésekben sosem fognak egyetérteni, megoldás csak akkor születhet, ha a nemzetközi közösség valamelyik félre nagyobb nyomást fog gyakorolni. A jogtudorok előtt álló dilemma: a szerbek az ENSZ Alapokmányára hivatkoznak, amely kimondja az államok szuverenitását, területi épségét, a határok sérthetetlenségét, az albánok pedig azzal, hogy Koszovót 90–95 százalékban albánok lakják, s érthetően nem akarnak szerb fennhatóság alatt együtt élni a szerbekkel. Itt a szerb fennhatóságra helyezik a súlyt, mert – az általuk egyedül elfogadható független Koszovóban – mindent megígértek és megígérnek a szerb kisebbség védelmében. (Bár eddig keveset tettek érte.) Mindkét oldalon súlyos érvek garmadáját tudják felsorakoztatni. A szerbeké azért sántít kissé, mert az alapokmány megfogalmazói anno biztosan nem olyan államokra gondoltak, amelyek irtóhadjáratot folytattak saját népük ellen, ahogy a milosevicsi rezsim tette Koszovó tartományban.

Koszovó a szerb állam szíve, a nagy történelmi mítosz, a hőskor, a szerb nép bölcsője. De ebben a bölcsőben albán gyerek van. Azt kell eldönteni, mi a fontosabb, a bölcső vagy a gyerek. Ha már az együttélés lehetetlen. Találóan írta egy elemző, hogy Koszovóban a szerbek és albánok sosem éltek együtt, mint Boszniában a bosnyákok, szerbek és horvátok, hanem csak egymás mellett – a titói Jugoszláviában az albán volt az egyetlen nem szláv nép, a pária.

Az első bécsi forduló előtt Martti Ahtisaari volt finn államfő, a státustárgyalásokat levezénylő ENSZ-megbízott megjósolta Koszovó függetlenségét, vagyis a szerbek vereségét. Később cáfolta, hogy ilyet mondott a tekintélyes Der Spiegelnek, de nem kért helyreigazítást. A szerbek most csodálkoznak, hogy Milosevics bukása után a világ miért nem bocsátja meg a milosevicsi rezsim bűneit. Nem értik, hogy ez nem lehetséges. Mindenki tudja: aki Szerbiában beleegyezik Koszovó függetlenségébe, az áruló, politikai hulla. Megkockáztatható: Koszovó státusa addig aligha rendeződik, amíg nem akad egy olyan belgrádi garnitúra, amely tudatosan vállalja ezt a szerepet.

A Kostunica-kormány ezt aligha teszi meg. Vagyis: újabb politikai földrengés nélkül aligha lesz előrelépés. A kérdés az, hogy mikor.