Örülhet-e Európa Trump győzelmének?

Sok mindent leírtak és elmondtak már a demokraták kudarcának okairól és arról, hogy Trump újabb elnöksége milyen szörnyű következményekkel fog járni. Trumppal kapcsolatban nehéz bármit is megjósolni, főleg most, hogy már nem veszik körül komoly, józan tanácsadók és tapasztalt politikusok. Ez a Republikánus Párt sem az, ami egykor volt. A Jarosław Kaczyński vezette lengyel Jog és Igazságossághoz (PiS) hasonlóan gyakorlatilag a vezetőjének a tulajdonává vált.

Mégis, próbáljunk meg valami pozitívra gondolni, már csak azért is, hogy távol tartsuk magunktól a fatalizmust és a kétségbeesést. Először is: itt van az ukrajnai háború. Bár a Biden-adminisztráció rengeteg figyelmet szentelt ennek a kérdésnek, egy dolog biztos: ugyanennek a politikának folytatása nem biztosítaná Ukrajna győzelmét. Biden hozzáállása nem garantálta a sikert, csak a lassú kivérzést Kelet-Európában.

Trump kiszámíthatatlanságában lehet valami, amitől ezt a poharat akár félig telinek is tekinthetjük. Végül is ő küldte az első Javelin páncéltörő rakétákat Ukrajnába, amelyek később segítették az ország kezdeti védelmét. Amikor Ukrajna megkereste Barack Obama kormányát, hogy fegyvereket vásároljon a 2014-es orosz annexió után, a kérést elutasították. És amikor 2021 márciusában Oroszország csapatokat és katonai felszerelést kezdett összevonni az ukrán határ közelében, a Biden-adminisztráció mindössze 125 millió dolláros segélyt hagyott jóvá, amit májusban további 60 millió dollár követett.

Igen, Trump azzal fenyegetőzött, hogy visszatartja a segélyt, hacsak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem segít neki korrupciógyanús ügyletekbe keverni Bident és annak családját. De ez az összeesküvés az arcába robbant, és az ellene indított első impeachment-eljáráshoz, vagyis a közjogi felelősségre vonásához vezetett. A jövőt mérlegelve elég nehéz elképzelni, hogy egy ekkora, mindent felemésztő egójú ember egyszerűen átadja Ukrajnát. Mit nyerne vele? Putyin nem tud mit felajánlani, ráadásul az utóbbi időben egyre inkább Kína junior partnerének a szerepébe kormányozta magát, Kína pedig Trump fő mumusa.

Ami a tágabb transzatlanti kapcsolatokat illeti, Amerika Európától való távolodása előbb-utóbb amúgy is megtörtént volna. Ez a folyamat Obama elnöksége óta húzódik, és most legalább az Európai Unió is megkaphatja azt a lökést, amire szüksége van. Nem halogathatja tovább, eljött az idő, hogy be kell fektetnie a saját fegyveriparába és védelmébe. Ha Dél-Korea megengedheti magának, miért ne tehetné meg Németország és az EU egésze?

A Covid-19 sokkja jelentősen átformálta az EU-t, és végre bebizonyította, hogy lehetséges a közös adósságvállalás a szükséges beruházások finanszírozására. Ugyanígy, az ukrajnai háború megmutatta, hogy az EU-nak közös védelmi politikára van szüksége. És végre komolyan kell vennie ezt a célt. Az európaiak megengedhetik maguknak, nincs ok arra, hogy valaki más támogatására hagyatkozzanak.

Lengyelország ebben a tekintetben az élen jár, védelmi kiadásai már 2025-ben elérik a GDP 5%-át. Miért ne tehetné meg ugyanezt Németország is? Megfelelően felfegyverkezve az EU teljes mértékben képes megvédeni a keleti határait. Tekintettel arra, hogy a kockázatok egyenlőtlenül oszlanak meg (Lengyelország és más kelet-európai országok a leginkább kitettek), a legkevesebb, amit az EU többi része tehet, hogy megosztja a közös védelmi költségvetés költségeit.

A lengyeleket némiképp megnyugtathatja az is, hogy Trump euroszkepticizmusa elsősorban Nyugat-Európára irányul, hiszen Németország és Franciaország gaz­daságilag versenyez az Egyesült Államokkal. Míg az új amerikai jobboldalnak kevés türelme van a „régi Európával” szemben, saját jobboldali populista beállítottsága miatt kedveli az „Új Európát”. Talán ezek a politikai impulzusok végre hasznosak lehetnek. Andrzej Duda, Lengyelország PiS-hez húzó elnöke eddig csak ártott az országnak; Trump barátjaként most valami jót is tehetne.

Bárhogy is legyen, a német, a francia és a spanyol kormányválság az előtérbe tolja Lengyelországot és Olaszországot. Donald Tusk lengyel miniszterelnök és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök részben átveheti a vezetést, miközben Nyugat-Európa összekapja magát. A sok szövetségesnek és az orosznál tízszer nagyobb költségvetésnek köszönhetően Európa mindaddig képes gondoskodni magáról, amíg egységes frontot alkot. Nincs többé mentségünk arra, hogy miért nem foglalkozunk a saját problémáinkkal.

Sławomir Sierakowski
A szerző lengyel újságíró, szociológus, a Krytyka Polityczna mozgalom alapítója, a Mercator Alapítvány vezető kutatója 
©Project Syndicate, 2024