Amerikai nyitás Kuba felé

A Fehér Ház és a Carter Központ végső céljai tulajdonképpen azonosak: azt látni, hogy Kubában teljes a szabadság, miközben a két nép baráti viszonyban van. Azonban e cél elérésének eszközei eléggé eltérőek. Az egyik megközelítés szerint fenn kell tartani Kuba négy évtizedes elszigeteltségét és büntetését, a korlátozott határátlépéssel és a gazdasági embargóval együtt. A másik szerint az amerikaiaknak a lehető legtöbbet kell érintkezniük a kubaiakkal, hogy azok világosan láthassák a valóban demokratikus társadalom előnyeit, arra ösztönözve őket, hogy valódi változásokat valósítsanak meg a sajátjukban.

Az Egyesült Államokban ez a két oldal polarizálódott: egyrészt néhány jól szervezett és politikailag befolyásos kubai bevándorló szövetkezett a washingtoni kormányzat nagyobbik részével, hogy megakadályozzanak bárminemű érdemi változást a politikánkban. Másrészt pedig egyre több üzletember és mezőgazdasági vezető igyekszik egységbe kovácsolni a törvényhozás mérsékeltebb tagjait, hogy azok emeljenek szót a feszültség enyhítéséért és a kubaiakkal való normálisabb viszony kialakításáért. Ez a stagnáló szembenállás megfosztotta országunkat a közös célok elérésének lehetőségétől.

Kubában a nyitottság és a reform jelei is tapasztalhatók. A 43 évvel ezelőtti forradalom óta először engedtetett meg a kubaiaknak, hogy tisztán hallassák hangjukat olyan célok érdekében, mint amilyen a gyülekezési és szólásszabadság, szakszervezetek és ellenzéki politikai pártok alapítása, a szabad választások és az, hogy beengedjék az országba a Nemzetközi Vöröskereszt és az emberjogi szervezetek megfigyelőit. Meglepő módon – és anélkül, hogy én kértem volna – beszédem teljes szövegét közölték a rádióban, a televízióban és a Granma című hivatalos lapban.

A gazdasági szabadság váratlan mértékére bukkantunk. A kubai vállalkozók mezőgazdasági terményeket vásárolhatnak a családi farmoktól és szövetkezetektől, foglalkozhatnak hús-, zöldség- és gyümölcsfeldolgozással, és termékeiket piaci bódékban árusíthatják. Meglátogattunk egy hatalmas havannai piacot, ahol 700 elárusítóhely van, mindegyik jól jövedelmez. Ezenfelül néhány lakástulajdonosnak engedélyezik, hogy fölösleges szobáikat kiadják kubaiaknak vagy külföldieknek, a teherautó-tulajdonosok vállalhatnak bérfuvarozást, a kézművesek szerződ-hetnek szolgáltatásaikra. A mi mércénkkel mérve szerény fejlő-désről van szó, amely azonban mégis eddig nem tapasztalt rugalmasságról tesz tanúbizonyságot.

Aligha kétséges, hogy a további reformokat gúzsba kötik a Wa-shingtonból vagy Miamiból érkező kíméletlen követelések, amelyek elidegenítik a kubaiakat, és olyan felfogást kreálnak, hogy a kubai kormány bármilyen további lépése a gyengeség jele lenne. A disszidensek, akikkel Kubában találkoztunk, egybehangzóan azt akarják, hogy gyakrabban utazhassanak Amerikába, vessenek véget az élelmiszerekre és a gyógyszerekre kivetett gazdasági embargónak, és hogy megszűnjön a közvetlen vagy közvetett pénzügyi kapcsolat köztük és az amerikai kormány között. A feladat most olyan közös elvi síkot találni, melyen Kuba kérdésében együttműködhet a Kongresszus, a kormányzat és egyes magánszemélyekből álló csoportok. Van néhány lehetőség, amely anélkül segíthet a kubai polgárokon, hogy bármelyik oldal is politikai vagy propagandasikert könyvelhessen el. A megoldás kulcsa: javítani kell az emberek közötti kapcsolatokon, elsősorban kulturális csereprogramok segítségével. Ez természetesen vonatkozna a szórakozásra és a sportra, de a tudományra, az egészségügyre, az oktatásra és a mezőgazdaságra is.

Kubában nagyszerű oktatási és egészségügyi rendszer működik. Mindkét nép számára előnyös lenne, ha ezeken a területeken szövetségre lépnének a kubai és az amerikai szakemberek. További szükségszerűség, hogy csendes párbeszéd kezdődjön a mérsékelt kubai amerikaiak és a szigetország vezetői között, talán semleges felek vezényletével. Mindkét kormánynak enyhítenie kellene vízumpolitikáján.

A bioterrorizmusról is elhangzott néhány valótlan állítás. Igaz, hogy a kubai tudósok képesek mérgeket előállítani, a világ sok-sok ezer tudósához hasonlóan. A kérdések megválaszolásának és a tiltott tevékenységre ösztönző kísértés megelőzésének legjobb módja, hogy a kutatók egymás mellett dolgozzanak a laboratóriumokban, és tapasztalataikat szabadon, nemzetközi konferenciákon oszszák meg egymással. A kubai külügyminiszter felesége rákkutatásra szakosodott, elismert orvostudós. Eddig mindig részt vehetett a munkájával kapcsolatos találkozókon, a vízumkérelmét azonban éppen akkor utasította el az Egyesült Államok, amikor mi Havannában jártunk. Hasznos lenne az ilyen megszorító intézkedések számának csökkentése.

Kölcsönös ajánlataink közül már most működik az egyetemi ösztöndíjcsere a végzősök részére. Bush elnök a közelmúltban már felkínálta ezt a lehetőséget néhány kubai diáknak, Castro elnök pedig hatéves orvosi képzést ajánlott fel az Egyesült Államokból érkező leendő orvosoknak. Hasznosak a magánszemélyek közvetlen látogatásai is. Figyelemreméltó program a Friendship Force (A barátság hatalma), amely ilyen lehetőséget kínál azoknak az amerikaiaknak, akik Kubába akarnak menni. Az utazók három éjszakát szállodákban töltenek, a hét hátralévő részét pedig magánházakban, ahol személyesen tapasztalhatják meg, hogyan élnek földrajzi szomszédaink.

Szeretnék feltételekhez nem kötött kereskedelmet és turizmust látni Kuba és az Egyesült Államok között, csakúgy mint a legtöbb amerikai, valamint a Miamiban élő kubai emigránsok erős és növekvő csoportja. Amíg e cél elérése politikailag lehetséges nem lesz, más, szerényebb lépéseket kellene tennünk a megbékélés felé.A szerző az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke

(c) The Washington Post