A „papa” játszmája

Pénteken a négy elnökjelölt regisztrálásával utolsó fordulójához ért a március 19-re kihirdetett belarusz elnökválasztási dráma. A tét nem kicsi: Alexander Lukasenkó jelenlegi elnök – mindenki átverésével – a harmadik, és egyben utolsó (értsd élete végéig tartó) elnöki mandátuma megszerzésére törekszik. Európa számára szintén fordulópont lehet március közepe: vajon Lukasenkó lesz-e az európai türkménbasi?

A tizenkét év óta uralkodó belarusz elnöknek sikerült fenntartani a (gazdasági) stabilitás és (politikai) biztonság érzését a belaruszok többségében. A gazdasági növekedés legfontosabb összetevője a rendkívül olcsó orosz földgáz (Pozsony ötször annyit fizet a Gazpromnak, mint Minszk) és kőolaj, valamint a Belaruszban finomított kőolajszármazékok világpiaci árú értékesítése Európában. A bérek lassan, de nőnek, a nyugdíjakat meg időben fizetik. Mit számít pár eltűnt ellenzéki politikus, újságíró, vagy a politikai szabadságjogok hiánya. A belaruszok által – kényszeredetten – „papának” nevezett Lukasenkó arra is vigyázz, hogy a polgárai tudják, a viszonylagos szabadság csak addig élvezhető országa határain belül, amíg az ember nem üti orrát a politikába. A „papa” terve egyszerű: mivel a választási eredmények az íróasztalnál születnek, legalább jól el kell játszani a választósdit a hazai és külföldi közvélemény előtt. Ehhez kellenek a nemzetközi megfigyelők és az a látszat, hogy van választási pluralizmus, vagyis vannak kihívói a „papának”. Nem is egy. És nem is akárkik. Szergej Gajdukevics már 2001-ben is jelöltette magát, és kampányában a pluralizmus jegyében Lukasenkó támogatására szólította fel híveit. Alexander Kazulin a legnagyobb állami egyetem volt rektoraként, az ellenzéki szociáldemokrata párt elnökeként tért vissza a közéletbe, miután a párt volt elnökét három évre elítélték a 2004-es referendum utáni tiltakozó akció levezénylése miatt. Kazulinnak se esélye, se támogatottsága – amennyiben nem lép vissza, élni fog a gyanú, vajon jelölése kinek lehet az érdeke...?

Mert március 19-én csak egy meccs lesz: „a papa” és Alexander Milinkevics között. Utóbbit több ezer embert mozgósító előválasztások után a Demokratikus Erők Kongresszusa kente fel egyedüli demokratikus jelöltnek. Az esélylatolgatások helyett Belarusz esetében sokkal fontosabb felismerni, hogy a szabad és tiszta választás nem létezik. A szabad sajtót az elmúlt két évben teljesen megszüntették, a legtöbb civil szervezetet likvidálták.

A mutatóba maradt lapokat Belaruszban képtelenség kinyomtatni, vagy az állami terjesztők nem hajlandók eljuttatni az olvasókhoz. A helyi választási bizottságokba mindössze két(!) ellenzéki jelölt került. Bizonyára valamilyen adminisztrációs hiba folytán. Felmérések szerint kétségtelenül „papa” a favorit, de támogatottsága még a hihetetlen propagandagépezet és a hírhedt titkosszolgálat ellenére sem biztos, hogy elegendő lesz az első forduló megnyerésére. Rossz nyelvek szerint csak azt latolgatják az elnöki palotában, hogy mennyire legyen „elegáns” a győzelem, ergó mennyi jusson az egyre növekvő népszerűségnek örvendő Milinkevicsnek. Mert azt mind az elnöki palotában, mind az ellenzéki táborban tudják: a választásokon nem, csak utána bukhat meg a rezsim...