ÉLŐ: Putyin „pozitív elmozdulást” emleget, már több mint 176 ezren menekültek Ukrajnából Szlovákiába

ukrán válság k

Kövesse figyelemmel az ukrajnai történéseket folyamatosan frissülő cikkünkben!

19:57 – Az Egyesült Államok is amiatt aggódik, hogy az oroszok vegyi fegyvert vetnének be az ukránok ellen. Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete azzal indokolta az aggodalmat, hogy több jól dokumentált esetről is tudni, amikor Moszkva kémiai vagy biológiai támadást hajtott végre. A nagykövet szerint az is lehetséges, hogy Moszkva az ilyen eszközökkel elkövetett merényleteket vagy katonai műveleteket balesetnek próbálja majd beállítani. (Telex)

19:19 – Zágráb tájékoztatása szerint több mint 40 percig repült Magyarország felett egy orosz gyártmányú katonai drón, mely éjjel zuhant le a horvát fővárosban.

19:00 – EU-csúcs: támogatjuk Ukrajnát, de a gyors csatlakozás elmarad.

18:55 – Újabb kereskedelmi szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben.

18:48 – A NATO-nak biztosítania kell, hogy a konfliktus ne terjedjen el Ukrajnán túlra  – mondta Jens Stoltenberg főtitkár. Bővebben...

18:38 Ukrán katonai és kormányzati tisztviselők szerint Fehéroroszország még ma este megtámadja Ukrajnát.

18:30 – Az ukrán menekülteknek jelenteniük kell a szálláshelyük címének megváltozását.

18:24 – Az ukrán légierő szerint orosz gépek fehérorosz területre mértek csapást, Minszk cáfol. Bővebben...

18:16 – Duda: az együttműködés erősíti a kelet-közép-európai térség biztonságát. Bővebben...

18:11 – Stoltenberg: a NATO felelőssége a „nyílt háború” elkerülése Oroszországgal.

17:55 – Az oroszok sürgősségi eljárásban a Sportdöntőbírósághoz fordultak. Bővebben...

17:49 – Kamala Harris állítja, Amerika szilárdan elkötelezett a NATO kollektív védelme mellett. Bővebben...

17:44 – Az amerikai olajtársaságok jelenleg nem tudják növelni a termelést. Bővebben...

17:33 – Brüsszel üdvözölte, hogy London megkönnyíti az ukrán menekültek beutazását. Bővebben...

17:30 – Macron szerint az EU kész újabb masszív szankciókat elfogadni Oroszország ellen.

17:18 – Németország szeretné, ha Szerbia az EU teljes jogú tagjává válna. Bővebben...

17:11 Továbbra is nagy az érdeklődés az úti okmányok iránt.

17:07 – Macron szerint Európa és Afrika nagyon mélyen megrendülhet élelmezési téren. Bővebben...

17:00 A Szlovák Közegészségügyi Hivatal figyelemmel kíséri, hogy az ukrajnai menekülthullám felerősíti-e a járványt.

16:51 – Az ukrajnai helyzet nincs hatással Szlovákia élelmiszer-ellátására, az Európai Unió ugyanis önellátó ezen a téren, nem kell éhezéstől tartani – állítják az üzletláncok képviselői.

16:49 – Korlátozták a hozzáférést az Instagramhoz Oroszországban. Bővebben...

16:41 – Bulgária felajánlotta, hogy helyszínt biztosít egy ukrán-orosz csúcstalálkozónak. Bővebben...

16:35 – A Sloboda zvierat szervezetnek eddig 16 058 eurót sikerült összegyűjtenie a háború sújtotta Ukrajnában szenvedő állatok megsegítésére.

16:24 – Tuchel bízik benne, hogy a brit kormány megoldást talál a Chelsea helyzetére. Bővebben...

16:12 – Az ukrán hírszerzés szerint Putyin terrortámadásra adott utasítást a csernobili atomerőmű ellen.

16:00 – Több száz orosz parlamenti képviselő ellen léptetett érvénybe szankciókat a brit kormány. Bővebben...

15:40 – Élethosszig tartó eltiltással büntette az Ukrán Labdarúgó Szövetség a válogatottsági rekorder Anatolij Timoscsukot. Bővebben...

15:23 A hidegháború világába röpít vissza a komáromi óvóhely.

15:11 – Megugrott a Franciaországba érkező menekültek száma. Bővebben...

15:00 – Az EU 300 millió euró makroszintű pénzügyi gyorssegélyt folyósít Ukrajnának. Bővebben...

14:49 – Romániában második napja csökken a háború elől elmenekült, Románia területén maradó ukrán állampolgárok száma. Bővebben...

14:41 – Putyin szerint pozitív elmozdulások történtek az orosz-ukrán tárgyalásokon.

14:30 – Harkiv kormányzója szerint pszichiátriai kórházat ért támadás. Bővebben...

14:25 – Čaputová lecserélné az orosz gázt.

13:50 Az iskolába járó menekült gyerekeknek elég a szlovák rendőrség által kiadott irat – ezzel ingyen utazhatnak a helyközi buszokon Nyitra megyében.

13:20 – A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) megfosztotta tiszteletbeli tagságától Gerhard Schröder korábbi német kancellárt, ugyanis a fegyveres konfliktus kirobbanása óta még egyszer sem ítélte el nyilvánosan a Putyin által indított katonai akciókat. Bővebben...

13:08  – „Egy pozsonyi ismerősöm közel lakik ahhoz a hatemeletes parkolóházhoz, amelyben múlt szombaton tűz ütött ki. Amikor a felesége az érkező tűzoltókocsik szirénázását hallva kinézett az ablakon és meglátta a hatalmas füstöt és a lángcsóvákat, rémülten kérdezte: Nem orosz rakéták csapódtak be?” – írja Szilvássy József véleménycikkében.

12:58 – Az EU 2027-re leválna az orosz gázról – az erről szóló terveket Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken a versailles-i csúcstalálkozón ismertette. (Telex)

12:41 – Közel egymillió ukrán maradt áramellátás nélkül. Bővebben...

12:30 – Aggódnak a német ipari vezetők a szankciók gazdaságra gyakorolt negatív hatásai miatt. Bővebben...

12:22 – Az oroszok kemény fellépést ígérnek a Facebooknak, ha nem blokkolja az oroszok elleni erőszakra felbujtást. Bővebben...

12:05 – Brüsszel megduplázza az Ukrajnának szánt fegyverekre biztosított összeget. Bővebben...

12:02 – Ukrajna lesz az alternatív könyvvásár kiemelt témája Lipcsében. Bővebben...

11:36 – Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető ismét felszólította az oroszokat, hogy minden hétvégén tüntessenek az ukrajnai háború ellen. (Telex)

11:12 Ukrajna ismét új evakuációs útvonalakat próbál megnyitni.

10:45 – Putyin 16 ezer „önkéntest” vár, hogy orosz oldalon harcoljanak Ukrajnában. Bővebben...

10:30 – A háború kitörése óta már több mint 176 ezren menekültek Ukrajnából Szlovákiába.

10:15 – Ukrajnába érkezhetett a világ egyik legjobb mesterlövésze, aki akár több mint 3 kilométerről is képes eltalálni az ellenséges katonákat. Bővebben...

10:05 – Nukleáris kutatóintézet bombáztak Harkivban.

10:00 – Elkezdhetik az iskolát a menekült gyerekek Nagyfödémesen.

09:42 – Szétlőtt lakóépületek, a földdel egyenlővé tett utcák, zsúfolásig megtelt óvóhelyek – a háború valódi arca képekben.

09:32Az ukrán külügyminisztérium szerint 11 civil meghalt, amikor rakétacsapás érte a Kijev közeli Marhalivka falut.

09:20 – Volnovaha bevételéről tettek jelentést az oroszok. Bővebben...

09:10 – A Facebook ideiglenesen engedni fogja az orosz megszállók elleni erőszakra buzdítást. Bővebben...

08:52Egy szlovák határ közelében fekvő ukrán várost is légicsapás ért. Bővebben...


08:06 – A NATO-n kívüli szövetséges országok közé jelölték Katart, ugyanezt ígérték Kolumbiának is. Bővebben...

07:57 Új fázisba lépett a háború, Ukrajna egész területe a célpont.

07:55 – Luckot és Dnyiprot most először lövik az oroszok – írja a Telex. Ezek a városok korábban nem álltak tüzérségi vagy rakétatűz alatt. A hajnali órákban Ukrajna több városában megszólaltak a légvédelmi szirénák.

07:52 – „Egyelőre jól vizsgázik az ország az Ukrajnából érkező menekültek fogadása terén” – írja Sidó H. Zoltán véleménycikkében.

07:41 – Oroszország biológiai fegyvergyártással vádolja Ukrajnát.

07:40 – Az amerikai szenátus is megszavazta, hogy az Egyesült Államok 13,6 milliárd dolláros humanitárius és gazdasági segélyt nyújtson Ukrajnának. Bővebben...

07:35 – Könnyíti a brit belügyminisztérium a Nagy-Britanniában élők ukrajnai rokonainak vízumkérelmét. Bővebben...

07:30 – A brit külügyminiszter szerint még tovább kell erősíteni a Moszkva elleni szankciókat.

07:28 – Az Európai Unió továbbra is humanitárius, egészségügyi és pénzügyi támogatást nyújt az Ukrajnából menekülőknek és az őket fogadó országoknak. Bővebben...

07:26 – Az oroszok csütörtökön ismét megsérthették a humanitárius folyosók működését biztosító tűzszünetet Mariupolnál és Volnovahánál. Bővebben...

07:25 – Macron szerint a koronavírus-járvány hatására változásnak indult Európai Unió „még gyorsabban és még erősebben fog változni” az ukrajnai háború hatására. Bővebben...

07:20 – A holland és luxemburgi miniszterelnök szerint nem létezik gyors csatlakozási eljárás az Európai Unióhoz. Bővebben...

07:17 – Szétszóródott a Kijev környékén veszteglő orosz katonai konvoj, a műholdfelvételek szerint az oroszok átcsoportosítják erőiket.

07:15 – Termelésük növelésére szólította fel az olajipari cégeket az amerikai energiaügyi miniszter. Bővebben...

07:10 – Putyin határozott fellépést sürgetett a külföldi tulajdonban lévő vállalatok bezárásával kapcsolatban. Bővebben...

07:05 – Az oroszok ismét azt állítják, humanitárius folyosókat nyitnak öt ukrán városból, Kijevből, Csernyihivből, Harkivból, Mariupolból és Szumiból. Bővebben...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?