Drágulnak a kollégiumok, bajban az egyetemi hallgatók

kollegium k

A tanulmányaikat Pozsonyban folytató egyetemisták komoly problémákba ütközhetnek szeptembertől.

Kollégiumi férőhely szobatárssal 70 euróért, vagy megosztott albérlet, fejenként akár 300 euróért havonta – ezzel a dilemmával szembesülnek azok a fiatalok, akik az új tanévben a fővárosban kezdik meg az egyetemet, bár nemcsak Pozsonyban, hanem a megyeszékhelyeken sem túl rózsás a helyzet.

Azon diákok, akik nem kapnak kollégiumi szobát, sokszorosan többet fizethetnek a lakhatásért, így lesznek olyanok, akik inkább napi koránkeléssel és bejárással oldják majd meg a problémát.

Az új diákszállók építése lassan halad, mint ahogyan a régebbiek felújítása, illetve a kapacitások növelése is. 

Annak ellenére, hogy Pozsonyban nekiláttak a munkálatoknak, a hallgatók csak legjobb esetben is jövőre költözhetnek be. Ilyen például a Comenius Egyetemhez tartozó Ľudovít Štúr kollégium, ahol az ezer férőhelyes A blokk és B blokk áll felújítás alatt.

(hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?