Tudja, hogy sokáig fog élni

A Paramount Pictures filmvállalat és a hollywoodi filmgyártás egyik megalapítója 1873. január 7-én született a magyar–szlovák határ közelében fekvő Ricsén. 1891. március elsején Hamburgban szállt hajóra, és tizenöt nappal később megérkezett New Yorkba. A róla elnevezett díj újabb elismerése Sándor Pál kimagasló művészi tevékenységének. Régi idők focija, Szerencsés Dániel, Herkulesfürdői emlék, Ripacsok – ezek a rendezései ma már klasszikus alkotások.

Hogyan viszonyul a különböző hazai és külföldi díjaihoz? Ezt a legutóbbit például mekkora örömmel vette át?

Amikor az első filmemet, a Bohóc a falont vetítették Karlovy Varyban, megígértem a kint levő magyar küldöttség tagjainak, hogy ha nyerek, levágom a szakállamat. Le is vágtam, mert díjat kaptam. Örömömben fél lábon ugráltam. Aztán jött a többi elismerés különböző fesztiválokon, majd az első életműdíj. Attól baromira el voltam keseredve. Zavart, hogy nem egy konkrét filmre kaptam, hanem arra, hogy már annyi mindent csináltam. Csodálkoztam. Így elment az idő felettem? Hasonló érzéseket váltott ki bennem a Kossuth-díj is. Te jó Isten! Ennyi éves lettem? Rosszulesett egy kicsit, hogy erre ilyen formában figyelmeztetnek. Most éreztem először, hogy a világ legtermészetesebb dolgaként vettem át egy elismerést, az Adolf Zukor-díjat. Megnyugodtam. Jólesett, hogy azt gondolják rólam, hogy mivel annyi mindent és olyat csináltam, ezért érdemes vagyok erre a kitüntetésre. És már nem zavar, hogy az egész munkásságomat, alkotói tevékenységemet értékelik. De őszintén mondom: nem ez határozza meg a mindennapi közérzetemet. Ez is hozzájárul, de csak egy része annak, hogy marha jó élni, hiszen az életnél nincs jobb találmány.

Egy ilyen díj mekkora lendületet ad a következő filmjéhez? Hiszen még nem mondta ki, hogy vége, befejezte. Vannak még tervei.

Nemhogy szeretnék forgatni, hanem le is adtam a Nemzeti Filmintézet pályázatára egy dolgozatot, de nem fértem be a keretbe. Pontosabban: beküldtem egy szinopszist, és nem feleltem meg. Azt válaszolták, hogy nem tudok már friss rendezői elképzeléssel előállni. Őrzöm a levelet, amelyben megírta egy számomra ismeretlen valaki, hogy miért nem fogadták el az ötletemet. Elraktam. Majd odaadom egyszer az unokámnak.

Borzasztó.

Nem borzasztó. Kicseszek én velük. Csinálok egy független filmet. Most azon melózok. Nagyon érdekes volt az idei Filmszemle. Kiderült, hogy politikai érdekek nélkül is lehet filmet csinálni. Megjelentek ugyanis olyan alkotások, amelyekre nem adott pénzt az állam, fillérekből készültek, mégis hatnak, a nézők szeretik, tehát érdemes volt megcsinálni őket. Most van egy nagyon gazdag ember, aki azt mondta, ha filmet csinálok, nyilván egy bizonyos határig, beszáll anyagilag. El is kezdtem szervezkedni.

Adolf Zukor Amerika egyik első nagyjátékfilmjének volt a producere.

Ahhoz a történethez, amelynek a szinopszisát benyújtottam a Nemzeti Filmintézetbe, Janovics Jenőnek, a magyar filmgyártás egyik úttörőjének az alakja adta az ötletet, aki 1913-ban a francia Pathé céggel közösen készítette el a világsikerű Sárga csikó című filmet. Mélyen beleástam magam a témába. Kiderült, hogy két magyar filmrendező is dolgozott a kolozsvári stúdiójában. Kertész Mihály és Korda Sándor, akik aztán nagyok lettek Amerikában. Az én filmem azonban nem Janovicsról szólt volna, hanem egy fiatal srácról, aki 1958-ban bekopogtatott a budapesti filmgyárba, hogy ő filmrendező szeretne lenni. A szakmáról ugyan fogalma sem volt, idővel mégis beletanult. Tehát a saját utam mentén mutattam volna meg a magyar film születését. Mert ott voltam az új magyar film születésénél. Gaál István Sodrásban című alkotásában már én is dolgoztam a filmgyár telepén.

Párhuzamokat kerestem Adolf Zukor és az ön pályája között. Mit gondol, találtam?

Nézzük meg!

Zukor falusi zsidó családban született, édesapjának szatócsboltja volt, de ő maga beállt a család egyik barátjának a szárazáruüzletébe.

Az én édesapám, születési nevén Rosenberg József, önálló szűcsmesterként dolgozott Rákospalotán. Gimnazistaként, hogy téli ruhát tudjak venni magamnak, minden nyáron dolgoztam. Hol kocsikísérőként, hol maltertolóként, hol szállítómunkásként. Össze kellett kaparnom egy kis pénzt. Volt, hogy apám átalakított télikabátjában jártam.

Adolf Zukor tizenhat évesen kivándorolt Amerikába, ön tizenkilenc évesen bevándorolt a filmszakmába. Meg sem fordult a fejében, hogy elhagyja az országot?

Olyannyira nem, hogy amint betettem a lábam a filmgyárba, azonnal beszippantott a szakma. Ott tanultam meg mindent. A későbbiekben már lett volna lehetőségem arra, hogy kint maradjak. Volt ennek egy érintése. A montreali filmfesztiválon egy jelentős producer, aki tudta, hogy megyek Los Angelesbe, próbált rábeszélni, hogy ott csináljak filmet. Amerikának mindig erős vonzása volt. Ki is ment jó néhány rendező Európából, de csak egyetlenegy volt szerintem, aki boldogult. Milos Forman.

Zukor látott egy filmet 1893-ban, és már akkor megérezte a benne rejlő nagy üzleti lehetőséget. Önt is ez a vágy hajtotta az akkori filmgyárba?

Nem. Én a nagy életlehetőséget kerestem. A kifejezési lehetőséget. A főiskolán, bár az első vizsgafilmemet elrontottam és ki akartak rúgni, már éreztem, hogy van valami képességem. A második filmemre, A nagy fülre sokan fel is kapták a fejüket. Siker volt. Díjat is nyert külföldön. Nyolcéves volt a főszereplője. Salamon Andrásnak hívják. Filmrendező. Most az ő iskolájában tanítok.

Harmincéves korában Zukor már jómódú fiatalembernek számított kényelmes lakással New Yorkban. Ön hány évesen érezte úgy, hogy már sínen az élete?

Nálam ez egy kicsit később jött el. De én mindig annyiból éltem, amennyi a rendelkezésemre állt. Most is így vagyok. Egyszer elmentem pókerezni, és elnyertem a barátaim pénzét. Abból egészítettem ki sok mindent.

Mi volt az első film, amely gyerekként szinte bekebelezte?

A bagdadi tolvaj. Tizenhárom-tizennégy éves lehettem. A mese, a csoda, a fantázia szárnyalása fogott meg benne. A palack és a kiszabadult szellem üvöltése, hogy szabad vagyok, szabad vagyok!

S az első film, amely igazán elementáris hatással volt önre?

A gyomorütés? Yves Montand és A félelem bére. Nem sokkal később Vittorio de Sica filmje, a Biciklitolvajok. Az olasz neorealizmus. Aztán Fellini és Giulietta Masina. A gimnáziumi éveim alatt minden csütörtökön moziban ültem. Az Oké, Néró!-t tizenháromszor megnéztem. Az Uborka, a repülőtér gyöngye szovjet film. Azt 1945-ben láttam, amikor csak szovjet filmeket vetítettek.

1914-ben Zukor már évi harminc film készítésére képes csapatot verbuvált. Az ön szlogenje a Régi idők focija óta éppen ez volt: Kell egy csapat.

Megtaláltam az embereimet. Óriási szerencse. Mentem elöl, és jöttek utánam. Tóth Zsuzsa, Bíró Zsuzsa, Garas Dezső, Kern András, Margitai Ági. Fokozatosan feltupírozódott a csapat. Épp tegnap este gondolkodtam ezen, hogy emberekben is milyen jókat kaptam a sorstól. Nélkülük nem lennék az, aki vagyok. Éveken át ezt mondtam, de már abbahagytam, mert valamelyik hülye azt írta, hogy Sándor Pál filmjeit nem is Sándor Pál csinálta.

Nem sokkal azután, hogy Zukor Hollywoodban kibérelte egy narancsfarm gazdasági épületét, és berendezte első filmstúdióját, csapatostul kéredzkedtek hozzá a később óriási népszerűségnek örvendő színészek. Rudolph Valentino, Gary Cooper, Pola Negri, Gloria Swanson és a többiek. Önnél is jelentkeztek filmszerepre pályázók?

Erről minden rendező hosszasan tudna mesélni. Én most egyetlen konkrét nevet említek. A Régi idők focijában össze kellett állítanom a csapatot. Volt egy csomó amatőr is köztük, mindenféle gyerek, de kapust nem találtunk. Próbafelvételt csináltunk Vogt Károllyal, de nem tetszett valami miatt. Egy hónapig járt a nyakamra. Nem is találtunk persze senkit a szerepre, ezért azt mondtam neki, na jó, akkor te leszel! Óriási mázlim volt vele. Csak a forgatás végén mondta el, hogy ő kapus is volt. Addig folyton csak azt hallottam tőle, hogy ez az ő szerepe. Felhívott és könyörgött, hogy adjam neki. Örülök, hogy bekunyerálta magát a filmbe, mert tényleg jó volt.

Zukor elsősorban producerként dolgozott, de elég tevékenyen. Önnek ez kevés lett volna?

Én sokkal több mindent csináltam. Rengeteg televíziós dolgozatom is volt, köztük néhány igazán értékes. Színházban is többször rendeztem. Hairt a Rockszínházban, Ragyogj, ragyogj csillagomat a Vígszínházban, Szomorú vasárnapot a Vidám Színpadon, Az ügynök halálát a Tivoliban. Producer később lettem.

Producerkedni is akkora öröm, mint rendezni?

Úgy vagyok ezzel, hogy ha tehetséges az illető, és a forgatókönyv is jó, amit hozott, akkor megpróbálok vele létrehozni valamit. Többnyire sikerül is. De amint megvan a pénz a filmhez, mindig az a dilim, hogy ez nem az én életem, hanem az övé. És a producernél egy dimenzióval nagyobbnak tartom, ha valaki filmrendező.

Adolf Zukor 103 évesen ment el. Ön is hosszú életre rendezkedett be?

Én nem rendezkedtem be semmire. Tudom, hogy sokáig fogok élni. 106 évet szoktam mondani. És akkor még Zukort is túl fogom élni.