Lelki hullámvasúton József Attilával

A felvételeket csaknem féléves próbaidőszak előzte meg, így a forgatás tíz nap alatt lezajlott. A történet József Attila és pszichoanalitikusa, Gyömrői Edit (Michl Juli) életének közös szakaszáról szól. Sütő András azt szeretné, ha a nézők hús-vér emberként tekintenének a 20. századi magyar irodalom egyik ikonikus alakjára, és annak is örülne, ha a vetítés során megfeledkeznének arról, hogy színészi alakítást látnak.

Mennyit könnyített a dolgán, hogy a forgatást megelőzően a Szabad ötletek jegyzékével már jó néhányszor megszólaltatta József Attilát, tehát alapos szellemi-lelki felkészültséggel állhatott kamera elé?

Egészen különleges helyzet volt ez számomra. Át kellett állítani magamat a színházról a filmre. Belül, tartalmilag rengeteget hozzá tudtam adni a szerephez. Már a színpadi feladatra való felkészülés során mélyen beleástam magam a kutatómunkába. Amikor elkezdtük a forgatást, már vagy hetven előadás volt mögöttem. Százhúsz határon túli pedagógusnak is eljátszottam már. Ott plusz értelmet kapott az a sor, amely miatt Horger Antal, a szegedi egyetem „fura ura” eltanácsolta József Attilát a tanári pályáról. „Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani.” Ott álltam egy tágas referenciateremben, és nálam idősebb pedagógusoknak adtam elő a Szabad ötletek jegyzékét.

A film, vagyis József Attila és Gyömrői Edit bonyolult kapcsolata már a jéghegy csúcsa. Ami alatta van, és nem látható, az maga az előadás, annak tartalma. Elegendő volt a filmszerep megformálásához egy ekkora muníció?

Volt mire támaszkodnom. Az alapot valóban az előadás anyaga biztosította. A film már a terápiát dolgozza fel. Azzal kezdődik, hogy Gyömrői Edit elvállalja a költő kezelését, és azzal ér véget, hogy leadja. Ennek a terápiának a végterméke tulajdonképpen a Szabad ötletek jegyzéke. Mivel azt már a magamévá tettem, utána mindent könnyebb volt megértenem a filmbeli létezésemmel kapcsolatban. De a kamera előtt természetesen el kellett fednem, hogy a végterméken, vagyis a Jegyzeteken már átrágtam magam. Az úgy dolgozott bennem, mint a fortyogó vulkán, de fedővel a tetején. Mivel lelkileg és idegrendszerileg ott volt a fejemben a Szabad ötletek jegyzéke, pontosan tudtam, hogy mit érez a filmben Attila, amikor Editre mosolyog. Azt, hogy dögölj meg! Nagyon jó volt ezzel a kettősséggel játszani.

Volt valami, ami mindennek ellenére nehezítette a feladatát?

Nem könnyű úgy csinálni valamit, hogy én már azt is tudom, amit a néző még nem. El kellett felejtenem, hogy a Szabad ötletek jegyzéke a fejemben van. Hogy az előadás révén vagy hetvenszer majd szétvetett a viszonzatlan szerelem dühe. Úgy kellett bemennem a szobába, hogy most találkozom először Edittel, és megtetszik. Megvolt a kabát, csak gombot kellett varrnom rá. Ez volt nehéz. Úgy tekinteni a partneremre, hogy ne gondoljak a már meglévő ismereteimre, és első látásra bele tudjak szeretni. A Szabad ötletek jegyzéke az iránta érzett gyűlöletemmel indul. De a forma is más volt. Színházban a színész tudja, ahhoz, hogy a 20. sorban is értsék és minden gesztusát lássák, fel kell nagyítani bizonyos dolgokat, a kamera előtt viszont mindent finomra kell hangolni. Ott vigyázni kell arra, hogy semmi ne legyen sok. S ha tudod a járást, a szöveget, nem esel el a díszletben, figyelj a partneredre! Ott egy másik fokon kell létezni.

Ezeket a technikai tudnivalókat már a Viharsarokban, Császi Ádám kiváló filmjében elsajátította, vagy nem?

De igen. Már ott is közel állt hozzám ez a fajta játékmód, amikor inkább létezni kell, nem pedig játszani. Így elmesélni egy történetet sokkal izgalmasabb számomra. Az elmúlt évek alatt azonban meg kellett tanulnom azt is, hogy miképpen lehet ezt úgy felnagyítani, hogy ne legyen kitett. Az előadások során ugyanis megtanultam fokozni a darab intimitását. Sokszor játszom középiskolásoknak. Volt, hogy kémiaszertárban adtam elő a Szabad ötletek jegyzékét. A forgatáson stúdióban volt felépítve Gyömrői Edit lakása. Mint egy festmény, olyan hatást keltett a bevilágított szoba. Az előadást ingben, zakóban játszom. A filmben bajuszom is van. Nekem nincs olyan dús bajuszom, mint József Attilának volt, ezért a smink- és maszkmesterrel meg kellett találnunk a legalkalmasabb darabot. Először is azt a tüllt, amelyet nem érzékel a kamera, mert úgy simul rá a bőrre, hogy nem csillan meg rajta a fény. Meg kellett szoknom, hogy ragasztott bajuszom van. Nagyon sokat segít egy ilyen támasz az alakításban. Voltam borostás is, amikor Attila már rossz állapotban van.

Két idősíkban, a valós és a tudatalatti világban játszódik a film. Megjelenik majd a kamasz József Attila is a vásznon?

A traumájával együtt. Édesanyja ugyanis rendszeresen leküldi őt a térre, hogy vigye le az egy szem tyúkjukat legelni. József Áron szappanfőző mester, az édesapa már lelépett. Az édesanya egyedül neveli három gyermekét. Etelka, Jolán és Attila a legtöbbször paprikás krumplit ettek. Többre, másra nem futotta. De a tyúkot nem vágták le. Megszerették. Kötődtek hozzá. Attila feladata volt levinni őt. A fiúk viszont kinevették ezért. Csúfolták.

Partnere lett a tyúk?

Színésztyúkot hozott az állatidomár. Nem félt tőlem, nem ment el a jelből. Víztározóban forgattunk. Hideg vízben kellett állnia neki is, mint nekem. Nem rezzent össze, nem didergett. Kibírta. Nem kotkodált bele a jelenetbe.

A színpad, ugye, nagyobb szabadságot ad, mint a film? Ha ott hibázik, korrigálhat. Kamera előtt rontani annyit jelent, hogy újra kell venni az egész jelenetet.

A Szabad ötletek jegyzékében egyszerre vagyok színész, dramaturg és rendező. Ha látom, hogy a néző valamire érzékenyebben reagál, tartok egy pici szünetet. A közösen megteremtett figyelem alakítja bennünk ezt a történetet. A filmnél bíznom kell abban, hogy a legjobb jelenetet vágja be a vágó. Ott már nincs lehetőségem a javításra. Tapasztaltam már, hogy egy gyengébb forgatókönyv alapján is lehet nagyszerű alapanyagot összevágni, de a lehető legjobb alkotói szándéktól vezérelve is születhet nem jó végeredmény. Azért izgulok nagyon, hogy ez a film jól működjön és hasson, mert épp József Attilához valamilyen módon mindenki kötődik. Aligha van olyan magyar ember, aki ne ismerné a nevét. Aki ne tudna valamit, akár csak egy kicsit is idézni tőle.

Az ő versei, az ő irodalmi hagyatéka ugyanis sosem lesz poros, mert örök érvényű.

Hozzá mindenki nagyon tud kötődni, szinte személyes kapcsolatot tud vele teremteni. Ezért olyan nagyok a filmünkkel kapcsolatos elvárások. Korábban voltak is már olyan hangok, hogy Úristen, csak róla ne készítsenek filmet! Hagyják meg olyannak, amilyennek én szeretem, ahogy én elképzelem. Nyilván nem ők lesznek az én potenciális nézőim, kritikusaim, hiszen ők már eleve eltolnak valamit maguktól. Negatív prekoncepciójuk van az egészet illetően. Előítéletekkel állnak a filmhez. Nem azért izgulok, hogy őket meggyőzzem, hanem azért, hogy a Reménytelenül maradandó értékű alkotás legyen.

Ritkán adatik meg a színész életében, hogy színpadon is, filmben is eljátszhassa ugyanazt az emblematikus személyt. A színház sok alkotó számára terápia. Önnek most a filmben is ott a terápia. Mennyit formált a belső arcán József Attila?

Erősen árnyalja a világról alkotott képemet és a magammal való kapcsolatomat. Nagyon sokat tanultam már eddig is a darabból. Egyáltalán nem reprodukció történik, amikor újra és újra kiállok a nézők elé. Minden alkalommal felülök József Attila lelki és gondolati hullámvasútjára, ezáltal magamban is mélyfúrásokat végzek. Attila azt kérdezi a Szabad ötletek jegyzékében, hogy miért nem mondhatja el minden butaságát egyszerre? Én, Sütő András ezt megtehetem. Minden eddigi tévedésem, hibám, gyarlóságom, szeretetéhségem, sikerem bele tudom vetíteni egy-egy előadásba az aznapi diszponáltságom szerint. S mivel napról napra változom, fejlődöm, ezért minden alkalommal másképpen születik meg a produkció. A szöveg mindig ugyanaz, de miután elmondom, én már nem leszek az az ember, aki addig voltam.

Egyértelmű tehát, hogy egy ilyen erős anyag formál az egyéniségén?

Ha van egy ilyen lüktető anyag a kezemben, ami ráadásul a szívügyem is, biztosítva van a szakmai és emberi fejlődésem. Óriási ajándék ez nekem. Örülök, hogy bele mertem lépni ebbe a folyóba. Nem tudom, hogy holnap hány fokos lesz a vize, csak azt, hogy át kell úsznom, s akkor meglesz a találkozás élménye magammal és a közönséggel is. Minden művészeti ágnak olyan hatást kell kiváltania az emberből, hogy ott, helyben kezdje máshogy érezni magát, holnaptól pedig másképpen élni az életét.