Minden megszűnő magyar iskoláért

Együtt örülünk annak, amikor „erős” időszakként jellemezik az adott tanévet, amikor a vártnál több magyar család választja az iskolájukat. A „gyengébb” években nem fukarkodom vigasztaló és biztató szavakkal, hiszen a helyi önkormányzati és egyházi óvodákból egy-két éven belül több leendő elsős érkezhet magyar iskolába. Az iskolavezetők, az adott intézményben oktatók fájdalma is átjárja a régiós tudósítót. Közös veszteségként éli meg, amikor egy, korábban javarészt magyarok lakta településen kénytelenek leépíteni az alapiskola felső tagozatát.

Az érsekújvári járásbeli Pozbán első alkalommal akkor jártam, amikor még működött a helyi alapiskola mindkét tagozata, és az iskolabusz új reményekkel töltötte el a helyieket. Örömük és lelkesedésük azonban nem tarthatott sokáig, mivel a községben születendők száma csökkent, és a vegyes házasságban élők nem mindig választották a helyi magyar alapiskolát. A község akkori vezetése keményen küzdött az alsó tagozat megtartásáért, végül ez a vár is elesett. Ott voltam Zsitvabesenyőn, amikor megszűnt a helyi magyar alapiskola felső tagozata, mire megépült a tágas és korszerű épület. Jártam az érsekújvári járásbeli Kamocsán, ahol az akkori kisiskola vezetője úgy próbálta menteni az intézményt, hogy a saját unokáját is elhozta a városból, hátha a következő években ismét lesznek beíratandó gyerekek. Az egykori iskola épületében ma óvoda működik, mint ahogy Pozbán is. Idén a lévai járásbeli Nagysallóról kaptuk a hírt, hogy végleg bezárják az iskolát. Az egykori alma mater megszűnésének hírére volt tanulók reagáltak, emlékeztek az iskolájukra a közösségi oldalakon. De mindig akadnak odamondogatók, akik keserűen megjegyzik: na, itt se lesz többé magyar iskola, és keresik a felelősöket.

Úgy érzem, felelősséget kell vállalnunk a helyzetért. Nekem is, aki annak idején elköltöztem a szülővárosomból az egyik nagyszülőmhöz, és évekkel később már egy másik járási székhely magyar iskoláját választottam a gyerekeimnek. Felelősséget kellene vállalniuk azoknak is, akik a szülőhelyükön lévő iskola helyett többféle megfontolásból egy másik iskola közösségéhez csatlakoznak ahelyett, hogy tudásukkal, ötleteikkel a helyi intézmény versenyképességét segítenék. Nem tisztem bírálni a pedagógusokat, mert több olyan oktatót ismertem meg a tanulmányaim során, akik a gondokon és sérelmeken felülemelkedve jó szóra oktattak. Mégis úgy gondolom, hogy egyetlen intézmény sem elégedhet meg ma már azzal, hogy helyben van és magyar. Ennél sokkal, de sokkal többet kell nyújtaniuk a tehetséggondozás terén, valamint a megkülönböztetett figyelmet igénylő tanulók és családjaik felé. Egymást elfogadó és tisztelő szülői és pedagógus közösség tagjának lenni jó, mert nyíltan lehet beszélni a gondokról, egy-egy család elfordulásának az okairól, az esetleges megoldásokról.

Minden eredményes beíratásnak örvendő iskolának szívből gratulálok. Az évről évre komoly harcot vívó iskolák vezetőinek rengeteg türelmet és kitartást kívánok. A magyar iskolák megtartó ereje bennünk van, ne másutt keressük, és ne másokat okoljunk a közös kudarcainkért!