Az újonnan megnyitott központ elsősorban a rászoruló menekülteket fogja segíteni
Integrációs központot nyitottak Nagymihályban, elsősorban az ukrán menekülteket segíti

Nagymihály szociális kínálata új szolgáltatással bővült, miután a városban egy új integrációs központot nyitottak az Unicef finanszírozásával. A központ április elsejétől integrálódott a helyi szociális szolgáltatások rendszerébe, a nemzetközi szabványoknak megfelelően pedig szakképzett személyzettel nyújtanak szükség esetén segítséget. A központ működtetését az Európai Unió Szlovákia Operatív Programjából finanszírozzák.
A központ öt munkatárssal dolgozik majd.
Elsősorban az ukrán menekülteket fogjuk segíteni, de természetesen bárki mást is, aki igényt tart rá. A lényeg, hogy a lakosság társadalmi tevékenységét integráljuk a menekültekével
mondta Miroslav Dufinec, Nagymihály polgármestere.
A város a munkaügyi minisztérium 2024 júliusában meghirdetett uniós pályázatára jelentkezett, és nyert támogatást. Az integrációval kapcsolatos szolgáltatásokat eddig a Kék Pont néven ismert központ biztosította, amely az ukrajnai konfliktus kitörése után a városi sportcsarnok helyiségeiben működött egészen 2024. augusztus 31-ig.
A projekt megvalósítására 237 ezer eurót kaptunk, mely a teljes költséget fedezi. Az összegből a fizetéséket, a berendezéseket és a tevékenységek lebonyolítását finanszírozzuk
– mondta Marcela Andréová szóvivő. Korábban a 13-19 évesek számára már tartottak megelőző-nevelő jellegű pszichológiai tevékenységet, mellyel tiszteletteljes és biztonságos teret próbáltak teremteni a mentális egészséggel és személyes fejlődéssel kapcsolatos gondolatok kifejezésére.
Azt szeretnénk, ha a jövőben a Nagymihályi járásban élő és dolgozó menekülteket is integrálni tudnánk
– közölte Michal Biačko, a központ koordinátora.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.