Tanári műhelymunka Rimaszombatban: a jövő iskoláját építik

tanár illusztráció

A jövő iskoláját építő tanárokat szólítja meg az EDUKAfest – az oktatási innovációk országos fesztiválja, amely idén második alkalommal valósul meg. A rendezvénysorozat célja, hogy szakmai teret biztosítson azoknak a pedagógusoknak, akik az új nemzeti alaptanterv szerint tanítanak, és tapasztalataikat szívesen osztják meg kollégáikkal.

Az idei év egyik kiemelt helyszíne Rimaszombat, ahol a Református Oktatási Központ alapiskolája látja vendégül az esemény résztvevőit 2025. május 22-én

A program részeként a vendégek nyílt tanórákon vehetnek részt az 1. és 2. évfolyam osztályaiban, ahol közvetlen betekintést nyerhetnek az új oktatási gyakorlatba. 

Ezt követően gyakorlatorientált workshopok keretében mélyülhetnek el olyan aktuális nevelési kérdésekben, mint a kritikai gondolkodás fejlesztése, a globális nevelés vagy a kooperatív tanulás módszertana.

A résztvevők megismerkedhetnek a micro:bit eszköz oktatási alkalmazásával is, valamint olyan módszertani ötletekkel, amelyek segítségével már az alsó tagozatban felkelthető a tanulók érdeklődése a természeti jelenségek iránt.

A nap szakmai csúcspontját a közös beszélgetés adja, amelybe bekapcsolódik Urbán Péter, az Oktatási Minisztérium Tantervi és Innovációs Osztályának munkatársa. A beszélgetés témáját az új alaptanterv bevezetésének eddigi tapasztalatai, kihívásai és lehetőségei adják majd, valamint a Regionális Pedagógustámogató Központok szerepe az országos reformfolyamatban.

Az EDUKAfestre a jelentkezés 2025. május 9-ig lehetséges az alábbi linken keresztül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?