Hőstettet hajtottak végre az egyenruhások.
Az utolsó pillanatban mentették meg a rendőrök egy férfi életét

Szombaton délután egy nő bement a Kassa-Észak városrészben található rendőrkapitányságra, hogy bejelentse, aggódik a vele egy lakásban élő férfi életéért, mivel nyugtalanító tartalmú üzenetet függesztett szobának ajtajára, és nem reagál a kopogtatásokra.
A nővel együtt két rendőr azonnal a helyszínre ment, és felfeszítették az ajtót. A szobában megtalálták a férfit, aki éppen a saját életét próbálta kioltani – a járőrök habozás nélkül közbeléptek, és biztonságba helyezték.
A történtek után kihívták a mentőket, akik a férfit kórházba szállították. Állapotáról egyelőre nem adtak ki tájékoztatást, az ügy érzékenységéből adódóan további információkat a hatóságok sem közöltek.
(rendőrség)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.