Felújítják a galántai amfiteátrumot

GA-amfiteátrum
GALÁNTA |

A tervek szerint jövőre megkezdődik a galántai szabadtéri színház felújítása. Az amfiteátrumban májustól szeptemberig hetente többször van filmvetítés, illetve koncertek megvalósítására is kihasználják.

A városfejlesztést támogató, az európai uniós források felhasználását koordináló Partnerségi Tanács megyei szervezet 1,2 millió eurót hagyott jóvá a galántai amfiteátrum felújítására. 

„A pénzösszeget a tanács elkülönítette, de még meg kell várnunk a beruházásokért felelős minisztérium pályázati kiírását, amelyet eredetileg nyárra terveztek” 

– tudtuk meg Mária Kilácskóovától, Galánta szóvivőjétől. 

Marcela Mazsárová projektmenedzser hozzátette, feltételezhetően még idén megjelenik a kiírás és jövőre megvalósulhat a felújítás. 

„Az elkészített projekt magában foglalja a színpad területének teljes rekonstrukcióját, a vetítőterem területének, a szaniterek, a nézőtér és a talajburkolat felújítását. A nézőtér egy részére tetőszerkezet, úgynevezett függönytető kerül. A nézőtér jelenlegi állapota nem kielégítő, az eredeti bal oldali, fából készült ülőhelyek sok helyen használhatatlanok, ezeket is ki kell cserélni, valamint az egész amfiteátrum köré új kerítés kerül” 

– sorolta a projektmenedzser.

Az amfiteátrum májustól szeptember végéig üzemel. 

„Júniusban hetente három, júliusban és augusztusban hetente hat alkalommal van filmvetítés, szeptemberben pedig az időjárás függvényében. A látogatottság természetesen attól függ, milyen filmet vetítünk, de sokan szeretik, mindig van érdeklődés. A gyerekek körében is közkedvelt, szívesen nézik meg itt a mesefilmeket, élvezik, hogy este kint lehetnek. Nagyon örülünk a felújításnak, így komfortosabb élményt nyújthatunk a nézőknek, hiszen a régi padok kényelmetlenek és helyenként nagyon rossz állapotban vannak. Az idei Galántai Vásáron három telt házas koncertet valósítottunk meg, mindegyiken kétezren vettek részt még így is, hogy nem ideálisak a feltételek. A felújítás után sokkal korszerűbb és szebb környezetben szervezhetünk színvonalasabb rendezvényeket és nemcsak a vásár idején lehetnek koncertek” 

– egészítette ki Sztezkál Péter, a galántai mozi vezetője.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?