Beszélgessünk róla: két világ története, a romáké és a gádzsóké

A találkozók állandó törzshelyévé vált a Béke mozi Hollywood klubja. A rendezvényen szociális dolgozók és az érsekújvári civil szféra aktív képviselői is részt vettek. A szervező az érsekújvári Önkéntes Központ társulása és a Szlovák Vöröskereszt Érsekújvári Területi Választmánya volt, a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató (ZSE) Alap támogatásával.

Előítéletek nélkül

„Rendkívül fontos számomra a mai téma, ezért örömmel tölt el, hogy vezethetem a beszélgetést a szerzővel, Janette Maziniová Motlovával, akinek rendkívül inspiráló az élettörténete” – mondta Róbert Kuki, az Érsekújvári Városi Hivatal szociális osztályának munkatársa, akinek néhány kollégája is részt vett a találkozón. 

Janette a lektor, díjazott blogger, a nagy sikerű önéletrajzi könyv szerzője nyitottságával perceken belül belopta magát a közönség szívébe. 

„Valahogy lesz, valahogy volt, szokta mondani az édesanyám, aki mindig az adott napnak a teljességében élt.“

Amikor iskolás lett, úgy érezte, kilóg a sorból.

„Úgy gondoltam, mindenemmel amim van, osztoznom kell a többiekkel, és ha valamiben én szenvednék hiányt, akkor én kérek. A gyerekek azonban teljesen másképp viselkedtek, senki sem akart tőlem elfogadni semmit, és elutasítón viselkedtek, ha kértem tőlük valamit. 

Az úgynevezett gádzsó világ – értsék ezalatt mindazokat, akik nem romák – azt üzente, hogy tervezzek, gondoljak a jövőre. 

Otthon erre az volt a válasz, hogy ez nem helyes, mert holnap elgyúrhat egy villamos, holott nálunk nem is járt soha villamos.“

Szerepekbe kényszerült otthon, az iskolában majd a munkahelyén.

„Ha megkérdezték volna, hogy igazából ki vagyok, nem tudtam volna válaszolni. Csak azt érzékeltem, hogy milyen voltam az iskolában, milyen otthon és milyennek láttak a kollégáim.“

A könyv megírásakor sikerült magára találnia.

Ha szomorúság gyötör, romábbnak érzem magam, ha jól megy a sorom, akkor már gádzsóbbnak 

– jegyezte meg tréfásan Janette. 

Megismerni az értékeiket

A népszerű szerző szerint a roma közösségnek elsősorban olyan segítőkre van szüksége, akik nem tanítani, nevelni, illetve átnevelni érkeznek. Sokkal inkább azzal a céllal jönnek a roma közösségbe, hogy megismerjék a világukat, a motiváltságukat, felismerjék a másságban rejlő értékeiket. 

„Olyan időkben nevelkedtem, amikor a romák dolgozni indultak reggelente, így a gyerekek megélték a munkából megfáradtan hazatérő szüleiket. A mai roma gyerekek egy része sosem látta, hogy a szülő rendszeresen munkába indulna. Dolgoznak, tesznek-vesznek ugyan egész nap, fáért, vagy vízért mennek, így egy egész napos létezési formával ismerkednek. 

A roma gyerekeknek nincs tapasztalatuk azzal, milyen egyedül lenni, míg az anyjuk dolgozik. 

A gyerekek mindig családban, csoportosan vannak, és rendkívül komoly stresszként élik meg a magányt, ezért sem akarnak középiskolába menni, utazni, távol lenni a családtól.“

Azt is elárulta, hogy a gyerekeit kinevették a roma közösségben. 

„Nem értették, miért nincs otthon az anyjuk, folyton utazik, munkába jár. Számos alkalommal a szememre vetették, hogy milyen anya vagyok? Nem csak műveltséget kell, hogy adjak a gyerekeknek. Példát is kell mutatnom és szolgálnom kell a megszerzett tudás hasznosításához szükséges útmutatással is!” – hangsúlyozta Janette. 

A beszélgetés során Róbert Kuki rákérdezett a könyvben oly gyakran emlegetett könyvtárosnőre, aki a roma és a gádzsó világ közti kapcsolatot jelentette a roma kislány számára, akit odahaza Krisztinának hívtak, csak a hivatalos neve volt Janette. 

A válaszból kiderült, hogy a könyvtárosnő sosem hallott az inklúzióról, csak ösztönszerűen cselekedte. Olyan olvasmányokat válogatott a kislánynak, amelyekről pontosan tudta, hogy az épülését szolgálják. 

Véletlenszerű volt a találkozásuk, egyszer helyettesített a könyvesboltban, ahová Janette időnként behozta az énekversenyeken, szavalóversenyeken kapott ajándék könyveket. Előtte titkon kiolvasta őket, majd becserélte az olvasmányt egy következő izgalmas kötetre. A könyvtárosnő ekkor ajánlotta neki, hogy járjon inkább könyvtárba, ahol kellő útbaigazítást kaphat. Janette beszélt nehéz élethelyzetekről, a kisfia haláláról, valamint arról, hogy a könyvtárosnő súlyos betegségében sem engedte el a kezét. 

„A kórházi ágynál azt mondta, nincs jogom beszélni az elmúlásról. Majd csak akkor indulhatok el végső utamra, amikor már van mire visszatekintenem. Akkor majd meglátom az emberek hosszú sorát, akiknek nyomot hagytam az életében. Ekkor megfogadtam, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy ez valóban így legyen. A hitnek hatalmas ereje van, azóta minden újabb napért hálát adok” – mondta Janette. 

Új világba érkezni

Róbert Kuki a jelenlévők nevében is útmutatást várt arra vonatkozóan, hogy mit tehetünk a roma közösségből, a gádzsók világába érkező gyerekek érdekében, és hogyan segíthetjük őket? 

„A romákat a történelem arra kényszerítette, hogy rejtőzködjenek a gádzsók elől. Akkor is támadások érték őket, amikor semmit sem tettek, csak a hagyományaik szerint éltek. Ezeket a történeteket, az iszonyú hajtóvadászatokat nem a romák jegyezték fel, hanem a szerzetesek, tehát nem kitalált történetekről van szó. Még Mária Terézia idejében is voltak asszimilációs intézkedések, 5 évesen elvették a roma családoktól a gyerekeket, elküldték a parasztokhoz, és csak 18 évesen kerülnek haza.” 

Abból az időből fennmaradt egy dal is, amely így szólt:

„Elment a vérem és szívem gyermeke, visszatért a vérem gyermeke, de már nem a szívemé. A romák olyan módon tiltakoztak, hogy elmenekültek az ajándékba kapott területekről. Meg nem értéssel, el nem fogadással a mai napig szembesülnek. Saját tapasztalatom, hogy amint személyesen megismertek az emberek, máris hozzátették, hogy én azért mégiscsak más vagyok. Nem, nem vagyok más, csak már elismerik az értékeimet” – hangsúlyozta Janette Maziniová Motlová. 

Többször hangsúlyozta, hogy rendkívül nagy szükség van arra, hogy a közöset keressük és ne azt, ami elválaszt bennünket. 

Véleménye szerint sok olyan ember van, aki dolgozik a romákkal és fantasztikus munkát végeznek. A képzéseket kínáló, hátrányos helyzetből indulókat élő könyvtár formájában is bemutató Eduma társulás alapítójaként Janette vallja, hogy át kell hidalni a szakadékot a roma és a gádzsó világ között. 

Szerinte a generációs szegénységből az jelenthet mindenkori kiutat, ha a mögöttünk állónak nem fordítunk hátat, feltárjuk az értékeit és segítünk azokat kamatoztatni.