Rendhagyó és emlékezetes módon ünnepel idén az érsekújvári és a térségbeli magyarok közössége az ország elsőként megalakult Csemadok Érsekújvári Alapszervezete, a civil szervezeteket tömörítő KultúrKorzó és a város közreműködésével megvalósuló augusztus 19-i, hétfő esti rendezvényen.
Szent István király szobra kerül a Csemadok-székház elé: pazar fényjátékkal koronázzák meg az ünnepet
Szent István szobra közadakozásból készült el Lukács János szepsi szobrászművész műhelyében. Danczi József, a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének az elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy a szobrot szerdán hozták el az alkotó műhelyéből, elrejtették a kíváncsiskodók szeme elől és csak hétfőn, a leleplezés napján állítják fel az egy méter magas márvány talapzatra.
Adományokból készült
„A közadakozásból készült Szent István királyt ábrázoló bronzszobor Czuczor Gergely papköltő mellszobra mellett kap helyet és a Csemadok-székházra tekint. Mindannyian nagyon várjuk már a leleplezés pillanatát, amit a Szózat eléneklésével kezdünk 19 órakor, ezt követően koszorúzás és kenyérszentelés lesz” – tájékoztatott Danczi József. A kenyérszentelésre és a szobor megáldására Szaszák Attila református lelkészt és az augusztus 15-től az érsekújvári római katolikus plébániára helyezett Ďurás Márk atyát kérték fel a szervezők. Egyelőre még mi sem készíthettünk felvételt az alkotásról. Az érsekújvári Szent István Napon ünnepi beszédet mond Nagy Péter, Érsekújvár alpolgármestere és Danczi József is szól a közönséghez, ismertetve a közadakozás és a szoborállítás történetét az ünneplő közösséggel. Ezzel azonban még nem ér véget a hétfőre tervezett ünnepség, tudtuk meg Stugel Tibortól, a KultúrKorzó elnökétől, aki egy hónapja nagy erővel dolgozik az előkészületeken, illetve annak a produkciónak az elkészítésén, amellyel a szervezetük szeretne tisztelegni Szent István király előtt.
Díszbe borul a székház
„Idén úgy döntöttünk, hogy a hagyományos tűzijáték helyett rendkívüli módon járulunk hozzá az ünnepi hangulathoz. A bemutató 21 órakor kezdődik, majd 21.45 órakor megismételjük, élő szereplők, művészek is közreműködnek benne. Egyedi látványosságról van szó, amire még nem volt példa Érsekújvárban és szívből reméljük, hogy mindenki számára felejthetetlen élmény lesz! Kedvezőtlen időjárás esetén sem marad el a produkció, a vetítést csak egy nappal halasztanánk el, augusztus 20-ra, de mindenképpen megvalósul” – tájékoztatta lapunkat Stugel Tibor. A látványos eseményen több fény- és videótechnikus dolgozik, de már a helyszínen is többnapos előkészületekre van szükség, ezért a székház előtti teret lezárják. Arra kérik a közönséget a szervezők, hogy hétfőn este időben érkezzenek, mert így megfelelő helyről élvezhetik a fényvetítést. A Csemadok-székház felejthetetlen „öltözetet” kap, több mint 70 intelligens lámpa és számos projektor festi ünnepi díszbe a falakat és az ablakokat. Stugel Tibor elmondta továbbá, hogy Havasi Balázstól a Prelude - Age of Heroes szerzeményét választották zenei aláfestésként, amely során közreműködik Horváth Szkokan Tímea énekkel, Farkas Attila zongorajátékkal és Szakácsová Krisztína tánccal. Érsekújvárban a Szent István Napon rendszerint az érsekújvári magyar közösség tagjai, szervezetek és intézmények vezetői, valamint a térségbeli önkormányzatok képviselői is részt vesznek. Voltak évek, amikor a Csemadok helyi szervezete hagyományőrző műsorával, a KultúrKorzó pedig külön zenei rendezvénnyel emlékezett. A KultúrKorzó szervezésében, az Érsekújvári Rockszínpad előadásában számos sikeres zenei előadást láthattunk a kertmoziban. Az érsekújvári magyar kulturális szervezetek és a város összefogásával idén egy helyen és együtt ünnepelnek.
A Szent István király – szobor ünnepélyes leleplezése után ünnepi fénybe borul a Csemadok-székház épülete (Stugel Tibor felvétele)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.