Didier Reynders igazságügyért felelős uniós biztos szerint a járvány elleni sikeres harc kulcsa az uniós tagállamok szoros együttműködésében rejlik
Pénzmosás miatt a hatóságok vizsgálatot indítottak a korábbi uniós biztos ellen
A belga hatóságok vizsgálatot indítottak az ország korábbi uniós biztosa, az igazságügyért felelős Didier Reynders ellen – jelentette szerdán a Belga hírügynökség, hozzátéve, hogy a vizsgálat – amelynek tényét a brüsszeli ügyészség megerősítette – pénzmosás gyanújával indult el.
An Schoonjans, az ügyészség egyik munkatársa a sajtónak elmondta, valóban indult ilyen vizsgálat, részleteket azonban nem közölt.
A Belga értesülése szerint a múlt hétig még igazságügyi uniós biztosként, korábban pedig belga külügyminiszterként, miniszterelnök-helyettesként és pénzügyminiszterként is szolgálatot teljesítő Reynderst azzal gyanúsítják, hogy „éveken át készpénzen vett lottószelvényeket, a fogadóirodáktól a bankszámlájára kapott nyereményeket pedig már tisztára mosott pénznek” tekintette.
Reynderst a rendőrség kedd este kihallgatta, a hatóságok pedig több helyen, köztük az otthonában is házkutatást tartottak – közölte a Belga.
Bár Reynders biztosi megbízatása a múlt héten lejárt, az ezen megbízatásához kapcsolódó mentelmi jog megnehezíti az esetleges jogi eljárásokat, így amennyiben az ügyészség tovább kíván lépni, akkor a képviselőházhoz kell benyújtani a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmet – emlékeztet az RTL.be című belga hírportál.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.