Tiszteletadás és emlékezés az összetartozás megerősítéséért

A megemlékezést Banyák Lara hegedűjátéka kezdte Fehér Eszter zongorakíséretében, majd a köszöntő után Zalka Lóránt, a bősi Amade László Alapiskola igazgatóhelyettese, történelemtanára állt a mikrofon elé.

A beszéd elhalkul

Felidézte Duray Miklós, elhunyt szlovákiai magyar politikus egy ismétlődő kifejezését, melyet Koltai Gábor filmrendező egyik dokumentumfilmjében örökített meg, mégpedig az „örökletes félelmet”. Hangsúlyozta, hogy ez most is folyamatosan jelen van a szlovákiai magyarság életében. A Vízsodorta históriák című dokumentumfilm-sorozatot készítésekor idősebb interjúalanyaiknál minden alkalommal rákérdeznek a kitelepítésre, arra kíváncsiak, hogy hogyan élték meg azt azt időszakot. 

Amikor a kitelepítésekről kérdeztük egy-egy hajlott hátú, érdes tenyerű nénit, vagy bácsit, ők szinte minden esetben suttogóra fogják, elhalkulva, a kérdést kikerülve, elterelve beszélnek tovább. Feltéve, ha el nem könnyezik magukat. Történik mindez a 21. században a kitelepítések, a meghurcoltatások és a reszlovakizáció után majdnem 80 esztendővel

 – osztotta meg Zalka Lóránt.

A jól ismert örökletes félelem

Megemlékezett a Kisbudmérre, a 90 lakossal bíró Baranya megyei zsákfaluba telepített családokról, akiknek innen mintegy 330 kilométerre kellett boldogulniuk valahogy. 

A porták a jellegzetes sváb építészeti stílust őrzik ott. A temető sírkövein azonban csallóközi nevek olvashatóak. Ez a kis falu csak az egyik célállomása volt a kitelepítéseknek

 – írta le a temető látképét Zalka Lóránt, aki maga is járt ott. Beszédében említett egy beteg asszonyt, akit ágyával együtt tettek be a marhavagonba a dekrétumok által kijelentett kollektív bűnösségére hivatkozva és vittek el otthonából, valamint egy olyan hölgyet, aki kérlelte őt, hogy a kitelepítésről szóló visszaemlékezéseiről soha senkinek egy szóval se tegyen említést. A szónok bocsánatkérést várna a cseh és a szlovák államtól, mert ezt azóta sem tették meg.

A hétköznapiság ereje

Amikor a politika óvatoskodik, amikor politikusaink finomkodnak bizonyos témákat illetően, vagy félrenéznek, ha a felvidéki magyar embert sérelmek érik, akkor kell megszólalnia a hétköznapi embernek a hétköznapok hanghordozásával és a hétköznapok őszinteségével

 – ismételte meg még egyszer beszéde elején elmondott mondatát. A programon jelen voltak a városi intézmények és szervezetei igazgatói, akik a beszéd végeztével az előre meggyújtott mécsesekhez indultak, hogy egyet-egyet véve elhelyezhessenek az emlékmű talapzatán.