A Kremlben fogadta Vlagyimir Putyin elnök Abbász Arakcsi iráni külügyminisztert csütörtökön.
Az iráni külügyminiszterrel parolázott Moszkvában Vlagyimir Putyin

Az orosz diplomáciai tárca közleményt adott ki, amelynek értelmében Oroszország a regionális stabilitás és a nemzetközi biztonság érdekében tovább kívánja bővíteni a kölcsönösen előnyös kapcsolatokat Iránnal, Moszkva a Teheránnal való sokoldalú stratégiai együttműködés teljes komplexumának fokozatos megerősítésére számít.
Arakcsi a moszkvai iráni nagykövetségen az iráni hadsereg napja alkalmából csütörtök este tartott fogadáson elmondta, hogy átadta Putyinnak Ali Hamenei legfelsőbb vezető írásos üzenetét.
„Ismertettem az orosz elnökkel az Irán és az Egyesült Államok közötti közvetett tárgyalások jelenlegi helyzetét, ezzel kapcsolatban konzultációkat folytattunk. Megvitattuk az Ukrajnáról és más kérdésekről folytatott amerikai-orosz tárgyalásokat is. Orosz barátaink átadták nekünk a szükséges információkat” – mondta az iráni külügyminiszter a RIA Novosztyi hírügynökség beszámolója szerint.
„Teljes katonai potenciálunk felkészült az ország védelmére, nem áll szándékunkban fenyegetést jelenteni a körülöttünk lévő régióra, de minden fenyegetéssel és minden behatolással szemben határozottan meg fogjuk védeni magunkat” – tette hozzá Arakcsi, aki pénteken találkozik orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval.
Az Arakcsi látogatása előtti napon, az alsóházat követően az orosz parlament felsőháza is ratifikálta az Iránnal megkötött átfogó stratégiai partnerségi szerződést. A dokumentumot 2025. január 17-én írták alá, Maszúd Peszeskján iráni elnök moszkvai látogatása során.
A dokumentum kiterjeszti a Moszkva és Teherán közötti partnerséget egyebek között a védelem, a terrorizmus elleni küzdelem, a katasztrófavédelem, és a gazdaság számos területén. A felek egyebek között közös hadgyakorlatokat fognak tartani.
„Szeretném hangsúlyozni, hogy a szerződés megkötése nem jelenti katonai szövetség létrehozását Iránnal, és nem írja elő egymás katonai támogatását” – jelentette ki Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes az alsóház ratifikálási vitájában.
Rudenko ugyanakkor rámutatott, hogy a megállapodás értelmében Irán megtámadása esetén Oroszország nem nyújthat olyan segítséget az agresszornak, amely hozzájárulna az ellenséges cselekmények folytatásához. Emellett segítséget nyújthat a felmerülő nézeteltérések rendezésében az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog más normái alapján. Elmondta, hogy a szerződés kitér a haditechnikai és a katonai együttműködés fejlesztésére.
A dokumentum értelmében egyébként Oroszország és Irán nem engedi meg, hogy területét a területi integritást fenyegető szeparatista mozgalmak támogatására használják fel. A felek fel fognak lépni az egyoldalú kényszerítő intézkedések alkalmazása ellen, és ezek bevezetését nemzetközileg jogellenes cselekménynek tekintik. Moszkva és Teherán is tartózkodni fog attól, hogy harmadik országok egymás elleni szankcióihoz csatlakozzon, és garantálja, hogy mellőzni fogja az egyoldalú korlátozások alkalmazását.
A szerződést húsz évre kötötték meg, amely ezt következően ötéves időszakokra automatikusan meghosszabbodik. A dokumentum az Oroszország és Irán közötti kapcsolatok alapjairól és az együttműködés elveiről szóló, még 2001-ben aláírt jelenlegi szerződés helyébe lép.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.