Az iskolába járó menekült gyerekeknek elég a szlovák rendőrség által kiadott irat – ezzel ingyen utazhatnak a helyközi buszokon Nyitra megyében

01

Azok az Ukrajnából menekült gyerekek, akik nem rendelkeznek saját okmányokkal, csak a határátlépéskor kapott, fényképes, szlovák idegenrendészeti igazolással, tegnaptól a helyközi autóbuszokon is ingyen utazhatnak Nyitra megyében – értesült lapunk iparági forrásból.

Azok a szülők, hozzátartozók és kísérők nélkül Ukrajnából menekült iskolaköteles gyerekek, akik egyedül jöttek át az ukrán-szlovák határon és a koruk miatt még nem rendelkeznek – rendelkeztek önálló személyi okmányokkal, azok pusztán a szlovák idegenrendészetnek a határon kiállított, fényképes, rájuk vonatkozó igazolásával is ingyen utazhatnak a helyközi autóbuszokon Nyitra megyében. Tehát ezzel az igazolással iskolába is járhatnak busszal, ez is elég számukra a jogosultság bizonyítására – értesült lapunk iparági forrásból. A rendelkezés március 10-től visszavonásig érvényes. Ugyanakkor ez a szabály nem vonatkozik a kimondottan városi buszjáratokra – ez minden településen a járatok megrendelőjétől függ. A kormány döntésének értelmében a belügyminisztérium honlapján megjelent egy részletes tájékoztatás is ezzel kapcsolatban, a tárca ott közli az ilyen típusú idegenrendészeti igazolás mintáját is.

További információk ide kattintva érhetők el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?