Szlovákiában egyáltalán nem kell éhezéstől tartani az ukrajnai háború miatt

élelmiszer k
Pozsony |

Az ukrajnai helyzet nincs hatással Szlovákia élelmiszer-ellátására, az Európai Unió ugyanis önellátó ezen a téren, nem kell éhezéstől tartani. Az üzletláncok eddig sem hoztak be sem Ukrajnából, sem Oroszországból olyan termékeket, amelyeket ne lehetne nélkülözni – közölték az üzletláncok képviselői, miután pénteken egyezményt írtak alá az alapvető élelmiszerek árának stabilizálásáról a mezőgazdasági minisztériummal.

Nadežda Machútová, a Szlovák Kereskedelmi Szövetség (ZO) elnöke elmondta, az EU kétszer annyi élelmiszert állít elő, mint amennyi az önellátásához szükséges, Szlovákia pedig önellátó gabonából. „Éhezéstől nem kell tartani, ha valamilyen termék eltűnik a piacról, könnyen helyettesíthető másik hasonlóval” – jelentette ki Machútová.

Ugyanakkor kiemelte, a jelenlegi helyzet megmutatja, mekkora értéke van az élelmiszernek, és ezáltal remélhetően csökken a pazarlás.

Martin Krajčovič, a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) elnöke is biztosította a nyilvánosságot, hogy elegendő élelmiszer van az országban és zavartalan az ellátás, „kellően diverzifikált a termékportfólió”.

„Ukrajnából és Oroszországból szinte semmit nem hoztunk be, amit igen, anélkül megleszünk. Felesleges bárminemű aggodalom, hogy élelmiszerhiány léphet fel, ennek a legcsekélyebb jelei sem mutatkoznak” – szögezte

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?