Elárulták, mikorra készül el a D1-ig vezető autópálya

sztráda
Pozsony |

Kiírta a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) a nyilvános pályázatot a D1-es autópálya utolsó hiányzó szakaszának megépítésére Turany és Hubová között. A munkálatok becsült ára 1,473 milliárd euró, így ez lesz az ország történetének egyik legdrágább közlekedési beruházása – tájékoztatott a Smer által jelölt közlekedési miniszter, Jozef Ráž.

„Remélem és hiszem, hogy ez a közbeszerzés zökkenőmentesen, tehát a törvényes határidőn belül fog lezajlani, és nem lesz sok fellebbezés és akadályoztatás, mint ahogy azt Szlovákiában gyakran tapasztaljuk” – mondta Ráž. Az építkezéshez már kiadták a stratégiai beruházásról szóló bizonylatot, ami felgyorsíthatja a telkek kisajátítását és a különböző engedélyek beszerzését.

Hét év

Az NDS szerint a munkálatokat ideális feltételek mellett, tehát ha a tendert különösebb késlekedés nélkül bonyolítják le, már jövő június végén elkezdhetnék, az építkezés pedig hét évet venne igénybe, azaz a sztrádát 2032-ben fejezhetnék be. Noha maga Ráž nemrég még arról beszélt, hogy a D1-es sztrádát 2030-ban szeretné átadni a forgalomnak, a versenypályázatban meghatározott határidők reálisabbnak tűnnek, bár még ez sem jelent semmit. A szlovákiai autópálya-építéssel kapcsolatos tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy nagyon nehéz tartani az eredetileg meghatározott időpontokat. Ráadásul ez a szakasz rendkívül komplikált, hiszen a 13,5 kilométerből közel 9 kilométer alagút, konkrétan kettő: a Korbeľka és a Havran. A denník E portál emlékeztetett rá, hogy az ország leghosszabb alagútja, a jelenleg is épülő Višňové (Lietavská Lúčka és Dubná Skala között) 7,5 kilométeres lesz, s bár a próbafuratot még 1998-ban végezték el, az alagutat máig nem fejezték be.

Raz

A befejezés dátumán kívül a végleges árban sem lehetünk biztosak, ugyanis szinte biztosra vehető, hogy a kiadások az építkezés során csak emelkedni fognak. A kiadásokat a D1-es utolsó szakaszának megépítésére egyelőre 1,47 milliárd euróban határoztak meg. Ekkora összeget még a PPP-projekt keretében épülő pozsonyi körgyűrű vagy a Nyitrát elkerülő 52 km-nyi autópálya építési kiadásai sem értek el. Az Értéket a Pénzért szakértői csoport már korábban arra figyelmeztetett, hogy a szóban forgó szakasz még az alpesi alagutaknál is drágább lehet, ám az állam ennél a projektnél már nem fogja kikérni a pénzügyi szakértők véleményét. Mivel az építkezést a stratégiai fontosságú beruházások közé sorolta, a projekt lebonyolításához nincs szüksége a csoport véleményére.

Tehermentesítés

Filip Macháček, az NDS igazgatója szerint a pályázat kiírása jelentős előrelépést jelent, a Pozsonyt Kassával összekötő autópálya befejezése így már reálisabb. Emlékeztetett, hogy a D1-es autópálya befejezésével nemcsak a Ördöglakodalma-hágót (Čertovica) és a Dóvali-hágót (Donovaly), hanem az ország déli útszakaszait is tehermentesíthetik.A hiányzó, mintegy 14 kilométeres szakasz megépítéséhez két, összesen közel 8,5 kilométer hosszú alagutat terveznek. A közlekedési minisztérium szerint a nyertes ajánlattevőnek kell biztosítania a szakaszok teljes megépítését, beleértve a két alagutat, 11 hídszerkezetet, két csomópontot és egy új autópálya-kezelő és karbantartó központot, amely a D1-es autópálya ezen szakaszának karbantartását végzi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?