Így lassítanák le az alapvető élelmiszerek drágulását

Vlcan
Pozsony |

A földművelésügyi tárca pénteken aláírta az árstabilitásról szóló elvi nyilatkozatot a legnagyobb szlovákiai üzletláncokat tömörítő szakmai szervezetekkel. Az elkövetkező időszakban 13 alapvető élelmiszer drágulását próbálják meg legalább részben visszafogni.

Az alapvető élelmiszerek árstabilitásának a fenntartásáról szóló elvi nyilatkozatot Samuel Vlčan földművelésügyi miniszter, Nadežda Machútová, a Szlovák Kereskedelmi Szövetség (ZO) elnöke és Martin Krajčovič, a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) az elnöke írta alá. A kereskedők szakmai szervezetei ebben vállalták, hogy az elkövetkező időszakban nem növelik majd indokolatlanul az eddig alkalmazott árrésüket 13 alapvető élelmiszer esetében.

Ide kattintva megtekintheti, mely élelmiszerek szerepelnek a listán.

Az eredeti lista 15 tételt tartalmazott, a téliszalámit és a habtejszínt azonban kihúzták róla.

Nem állami beavatkozás

Valamennyi aláíró fél egyetértett abban, hogy nem állami beavatkozásról van szó, csupán önszabályozásról, vagyis az üzletláncok saját elhatározásukból kötelezettséget vállalnak arra, hogy nem növelik indokolatlanul az árrésüket az említett élelmiszerek esetében. Ez persze nem azt jelenti, hogy az említett élelmiszerek már egy centtel sem drágulnak tovább, csak azt, hogy az üzletláncok átmenetileg lemondanak a nyereségük további növeléséről.

Machútová szerint az önszabályozás még mindig jobb megoldás, mint a mesterséges állami beavatkozás a piaci folyamatokba. „Jelenleg egyetlen kereskedő sem élhet vissza a helyzetével, indokolatlanul megemelve az árait” – mondta Machútová, hozzátéve, biztos abban, hogy a kereskedők teljesítik a most aláírt dokumentumban vállalt kötelezettségeiket. Krajčovič megjegyezte, az állam és a kereskedők érdeke azonos: a lehető legjobban csillapítani az inflációt, hogy az ne nőjön indokolatlanul.

Nincs időkorlát

A földművelésügyi miniszter is elismerte, hogy a nyilatkozat objektív okokból nem zárja ki a további áremelkedést, hiszen a kereskedők számára is nőnek a költségek, például a drágább energia miatt. „Ezért a kormány továbbra is a szociálisan hátrányos helyzetűekre összpontosít, akiket szintén segíteni kell, hogy képesek legyenek megküzdeni az áremelések negatív következményeivel” – tette hozzá Vlčan. A tárcavezető szerint a most elfogadott intézkedés mindaddig érvényben marad, amíg Szlovákia vészhelyzetben van, és amíg a földművelésügyi tárca ezt indokoltnak tartja.

Lesz elég élelmiszer

A kereskedők szakmai szervezeteinek a vezetői a fent jelzettek mellett pénteken arra is kitértek, hogy a jelenlegi ukrajnai helyzet nem befolyásolja Szlovákia biztonságos élelmiszerellátását. Machútová emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió kétszer annyi élelmiszert termel, mint amennyire szüksége van, Szlovákia pedig például a búza esetében önellátó.

„Nem kell aggódnunk az éhínség miatt, még ha egy árucikk el is fogy, nagyon gyorsan tudjuk pótolni”

– figyelmeztet Machútová. Szerinte Ukrajnából és Oroszországból nem importáltak Szlovákiába olyan élelmiszereket, amelyekre az ország rá lenne utalva. „Szlovákiában elegendő élelmiszer van, és a logisztika is úgy működik, ahogy kell, ezért nem kell attól tartani, hogy hiány fenyegetne a szlovákiai üzletekben bizonyos élelmiszerekből” – tette hozzá Krajčovič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?