Írás közben is nagyokat játszik

Színésznőként annyi sok szerepet eljátszott már! Ez hajtja az írás felé?

A történetmesélési vágy, ami hajt. Nagyon szeretek történeteket mesélni és elmondani, továbbadni. Rettenetesen érdekelnek a különböző emberi sorsok. A színházban nem én vagyok a főnök. Ha írok, akkor igen. Olyankor én döntöm el, hogy XY adott esetben boldog lesz, vagy boldogtalan, szép vagy csúnya. De az nem úgy van, hogy leülök a géphez, vagy felmegyek a színpadra és azt mondom: jaj, de jó, jaj, de boldog vagyok! Nem! Ha profi az ember, akkor bizony vannak napok, amikor a fenébe kívánja az egészet, mert nem megy, nem jön össze. Az írásban, a történetmesélésben is van valami exhibíció. Miért ne lenne? Megjelenik, elolvassák mások, és reagálnak rá. Szeretetvágy is van ebben. Több rétegből tevődik ez össze. Egyébként pedig nagyon izgalmas felépíteni egy történetet. Ez is egyfajta játék, amely során gondolkodni kell.

Mondja egy érzelmes író. Annak tartja magát, vagy nem?

Gondolkodni érzéki dolog, hiszen előbb érzünk, és aztán gondolkodunk. De az is egy ingoványos terep.

Más módon működik az önkontrollja, ha játszik, és máshogy, ha ír?

Nem lehet ezt szétválasztani, hiszen a színpadon és az íróasztalnál is ugyanaz az ember vagyok. A kontroll mindig működik. Nem akarok rossz munkát végezni sehol. A színházban, ha előadás után azt érzem, hogy hú, ez ma nem úgy ment, mint máskor, visszamenőleg már nem tudok jobb lenni, és a nézőnek sem mondhatom, hogy bocs, ezt most megismétlem, vagy a partneremnek, hogy játsszuk el még egyszer ezt a jelenetet. De ha leírtam valamit, elolvasom, és rájövök, hogy ez sajnos nem sokat ér, kitörlöm és kezdem elölről. Aztán egy nap ki kell adnom a kezemből, ahogy a szereppel is el kell készülnöm a bemutató napjára. És ott a kontroll. Színházban a rendező, az asszisztens, az írás végén a szerkesztő, a kiadó.

Mikor kezdett el írni? Bakfiskorában verseket?

Soha nem írtam verseket. És nem is a gimnáziumban kezdődött ez nálam. Nyolcévesen, amikor elolvastam Tótfalusi István Operamesék című könyvében Figaro házasságát, és nem voltam elégedett a szerelmi szálakkal, kiegészítettem őket. Szerelmesleveleket később írogattam. Van is belőlük néhány.

Hogyhogy? A végén megtartotta, nem adta át őket?

Volt egy szerelmem gimnazista koromban, aki felnőttként nagyon jó barátom lett, és a felesége, aki szintén nagyon jó barátom, megtalálta a leveleimet, és adott néhányat, hogy nekem is maradjon belőlük. Később már színdarabokkal próbálkoztam, mivel színházat akartam csinálni. Tizenöt évesen beleszerettem Vivaldiba, Velencébe és a történelembe. Így, egyszerre. Arról is olvastam, milyen volt egy velencei kurtizán gyerekének lenni, aki az anyja életformáját vitte tovább. A geometriafüzetembe írtam is erről. Illusztráltam is a novellát, bár a rajzkészségemmel nem dicsekednék.

Amikor első könyve, a Jozefa 2003-ban megjelent, már Parti Nagy Lajos felesége volt?

Nem. De már ismertük egymást.

Mennyi időbe telt, míg bátran felvállalva a kezébe adta, amit írt?

A Fiókregényt, ami 2005-ben jelent meg, már olvasta kéziratban. Magamtól nem mertem volna odaadni neki, baráti biztatásra aztán megtettem. Két barátnőm tanácsolta, hogy mutassam csak meg neki. Természetesen kíváncsi voltam Lajos véleményére. Kedves volt nagyon. Nem játszotta el az írófejedelmet. Távol áll tőle a pózolás. Nem smúzolt. Őszintén, sőt kőkeményen elmondta, amit gondolt. Hogy mi a rossz benne, és mi az, ami nem. Finoman szólva nem volt elájulva tőlem, vagyis attól, amit írtam. Viszont olyan szakmaisággal tálalta a véleményét, amin egy épeszű, felnőtt ember nem sértődhet meg. Tudomásul vettem, hogy ez ott ezért vagy azért nem jó, az meg lehetne jobb. Hittem neki. Nem ellenem beszélt. Mi egymás olvasói vagyunk. Nekem iszonyatosan fontos Lajos véleménye. Úgy nem adok ki a kezemből semmit, hogy ő ne mondaná rá, hogy oké! Vannak természetesen olyan helyzetek is, amikor egy észrevételére azt mondom, hogy na, most akkor ezt te írod, nem én. Soha nem akarok Parti Nagy Lajos lenni, mint ahogy másvalaki sem. Elégedett vagyok azzal a hellyel, ami nekem jut. Tisztán látom, hogy mit tudok és mit nem, s arra nem is törekszem. Nem csinálok én ebből hiúsági kérdést.

Parti Nagy Lajos a kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja. Megnyugtató lehet a szakmai véleménye.

Lassan húsz éve vagyunk együtt. Milyen közös életünk lenne, ha bármelyikünknek félnie kellene attól, hogy a másik mit fog mondani? Nem is tudnék olyan emberrel élni, akitől tartanom kellene. Mi nagyon-nagyon adunk egymás véleményére.

Egy szerep és egy novella „megfogalmazása” ugyanazzal az érzésvilággal jár? A bemutató és a leadás napját egyformán éli meg?

Leadni egy kész anyagot lazább lelkiállapot, hiszen akkor adom ki a kezemből, amikor érzem, hogy megvan. A premier napja fix. Ha nem lettél kész a szereppel, akkor úgy jártál. Ennyi a különbség. A próbafolyamat kitett dolog. Folyamatosan néznek. A rendező, az asszisztens, a kollégák. Alkalmazkodunk egymáshoz. Az társasmunka. Közös játék. Még a monodráma is, hiszen az sem megy munkatársak nélkül.

Nem így az írás.

Az írás magányos műfaj. Egyedül építesz fel egy világot. Más úton megyek végig a próbán, mint írás közben, de biztosan van átfedés a kettő között, hiszen én csinálom ezt is, azt is.

Legfrissebb könyve, a Kevert egy lélek metamorfózisa, egy ember színeváltozása is lehetne. Azért nem az, mert nem ugyanazt az embert látjuk, hanem történetről történetre másvalakit. Csak a nevük közös. Honnan az ötlet?

Kicsit olyan ez, mint a középkori misztériumjátékokban az Akárki. A főhőst ugyanúgy hívják, sőt a körülötte levő szereplőket is, csak a viszonyuk változik Brauner Piroskával. Ezt így találtam ki. De azt szeretném, ha az egészből a varázslat lenne a lényeg, hiszen Brauner Piroska maga is varázsos személyiség, aki átvonul a 20. századon. Hol boldog, hol boldogtalan, hol szerencsés, hol nem, hol kedves, hol irtózatosan undok.

Színes, érdekfeszítő történet. Végül is színésznő írta. Netán színpadra?

Eszembe sem jutott magamnak írni. Összeugrana a gyomrom tőle. Ami a fejemben van, az ugyanis olyan sok, hogy azt érezném, annyit már nem is tudnék eljátszani. Az Örkény Színházban bemutatott nőNyugathoz gyűjtöttem is, írtam is, szerkesztettem is az anyagot. Fantasztikus érzés volt, hogy a próbákon a szerepeikről kérdezgettek a kollégáim, és én löktem az információkat, hiszen két évig foglalkoztam a szöveggel. Aztán volt egy próba, amikor Mácsai Pál, a darab rendezője félig-meddig tréfából, de a legjobbkor azt mondta: „Állj! Az író holnaptól csak színésznő!” És igaza volt. Nekem akkor már azzal kellett foglalkoznom, amit színésznőként kellett megmutatnom.

Brauner Piroska története egyértelműen egy olyan író műve, aki nem tagadja a mágikus realizmus hatását. Vagy tévedek?

Gabriel García Márquez a kedvenc íróim egyike. A Kevertben pedig mindenképpen olyan történetfüzért akartam, amelyben csodák szerepelnek, de nem feltétlenül mindig jó csodák. Nem is mindig jókor, jó emberrel történnek ezek a csodák. Sőt van olyan is, hogy csak várja, várja valaki a csodát, mégsem jön. Ehhez kiváló eszköz volt, hogy ugyanazzal az egy nővel történik meg minden.

Következő regényének megvan már a hőse?

Fehér Lili lesz az, egy igazán izgalmas színésznő.

A legcsúnyább pesti színésznő. Ő az, akit Major Tamás szerződtetett a Nemzeti Színházhoz, de egyetlenegy valamirevaló szerepet sem adott neki?

Igen. Legcsúnyább pesti színésznőnek Fehér Lili nevezte magát, és ez engem rettenetesen megfogott. Márkanévnek ilyet kitalálni…! Jó kis brand, ahogy ma mondanánk. Elébe ment a dolognak, még mielőtt mások kimondták volna róla. Nem volt nagyon boldog és hosszú életű. Negyvennyolc év adatott neki. Egy korabeli kritika szerint tizenöt éves fiúkat ugyanolyan hitelesen el tudott játszani, mint nyolcvanéves öregasszonyokat. Elképesztő humora volt. Két írását olvastam. Mindkettő csupa irónia és önirónia. A groteszkhez különös érzéke volt.

Magányosan élt?

Sem gyerekei, sem rokonai nem voltak. Anyagi, magánéleti és szakmai problémái miatt öngyilkosságot kísérelt meg, de megmentették. A halotti anyakönyvi kivonatban szívburok, illetve szívlob szerepelt a halál okaként. Mivel senkije nem volt, a hitközség temette el 1948 januárjában. Édesapja korán meghalt. Budapest ostromát az édesanyjával csinálta végig. Nagyon sok kutatnivalóm van még vele kapcsolatban.

Mi fogta meg benne?

Ötéves koromtól színésznő akartam lenni. Kamaszlányként nemegyszer azt hallottam, a büdös életben nem lesz belőlem színésznő, mert csúnya vagyok. Bennem ez dacot szült. Eldöntöttem, hogy akkor majd szép leszek. Hála az égnek gyorsan elmúlt bennem ez az érzés.

S akkor rátalált Fehér Lilire?

Szerintem kiváló karakterszínésznő lehetett. Három filmben statisztált. Az egyik elveszett, a másik kettőben feltűnik egy-egy villanásra. Emléket szeretnék állítani neki. Megérdemli. Talán azért nem kapott jobb szerepeket, mert egy gonosz nagynéni vagy egy szerencsétlen vénkisasszony szerepére fiatal volt. Nem olvastam róla rossz kritikát. Szép Ernő és Királyhegyi Pál is nyilván azért foglalkozott vele, mert nagyra tartották.

Dokumentumregényt ír róla?

Fikció lesz ez is. Tényeken alapuló fikció.

A szerző a Vasárnap munkatársa