Čaputová lecserélné az orosz gázt

Caputova
Pozsony |

„Szlovákia érdekei ellen dolgoznak, és közvetlenül veszélyeztetik az ország polgárainak a biztonságát azok, akik még mindig arról beszélnek, hogy Szlovákiának fenn kellene tartania a függőségét az orosz gázszállításoktól” – mondta el a közösségi hálón tett pénteki bejegyzésében Zuzana Čaputová köztársasági elnök.

Čaputová szerint az Európai Unió (EU) orosz gáz- és olajfüggőségét a lehető leghamarabb csökkenteni kell, amit a jelenlegi biztonsági és geopolitikai helyzettel indokolt. „Összességében az EU fogyasztásának akár a 45%-át is az Oroszországból származó gáz teszi ki” – jegyezte meg az elnök, hozzátéve, hogy az orosz fél az utóbbi időben olyan lépéseket tett, amelyek közvetlenül veszélyeztetik ezen szállítások stabilitását. „Épp ezért csökkentenünk kell a függőségünket az orosz gáztól, és más, megbízhatóbb partnereket kell találnunk, mert a mai orosz politikai vezetés retorikája nem garantálja, hogy a gázszállítást nem zárják el vagy nem korlátozzák a háború következtében” – tette hozzá az elnök. Čaputová úgy gondolja, hogy ha minden uniós ország együtt vásárolna gázt, megfizethető árakat érhetnénk el. „Az orosz gázszállítások csökkentésével korlátozhatjuk Oroszország azon képességét is, hogy finanszírozza az ukrajnai háborút, és erőszakkal kényszerítse rá a politikai és területi követeléseit más államokra” – figyelmeztet az államfő.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?