Stratégáknak áll a világ

Tudom, a címbeli kijelentéssel nem fedeztem fel eget rengető újdonságot, nagy többségünk tisztában van azzal, hogy az élethez elengedhetetlen a stratégia. Csak persze nem biztos, hogy az adott helyzethez mindig a legmegfelelőbbet választja ki az ember. Olyankor jön a kudarc, a vereség. Vagy esetleg a döntetlen.

A vérbeli stratégák azok, akik mindig, minden helyzetben, azonnal ráéreznek arra, mi a teendő. És miképpen kell kivitelezni. Akik tudják, hogy a látszólag legbanálisabb, legapróbb győzelem is győzelem.

Ez jár a fejemben annak az akár jelentéktelennek is nevezhető epizódnak a kapcsán, amely Pozsony egyik szupermarketjében történt. Enni létszükséglet, a tömeg a hatalmas élelmiszer-önkiszolgálóban mindennapos. (Gyakran esik szó arról, milyen szűkösen élünk, de amikor a jókora tömeget látom nap mint nap, a degeszre tömött bevásárlókocsikkal sorakozókat, akkor arra kell gondolnom, hogy talán mégsem olyan rossz a helyzet.)

Pénztárakban nincs hiány, így a tömeg azért szerencsére szétosztódik. Mi több, gyorspénztárak is vannak, azok számára, akik csupán néhány tételt vásárolnak, hogy ne kelljen vesztegetniük az idejüket olyanok háta mögött sorakozva, akik egész heti-havi készleteiket töltik fel. Előfordul persze, hogy a tömeg nem olyan nagy, és a szemfülesek

a gyorspénztáron keresztül igyekeznek célt érni. Akkor is, ha a bevásárlókosarukban több az áru a megengedettnél.

Mint az a gömbölyödő pocakú kismama, aki úgy gondolta, ha már úgy sincs a gyorspénztárnál senki, akkor ő majd ott fizet. Ám az ötven körüli pénztárosnő azonnal közölte vele, pakolja csak szépen vissza az árut, és próbálkozzon máshol, mert nála maximum öt tételt fizethet. A kismama kötelességtudóan lerámolta a szalagról a dolgait, és besorakozott egy másik pénztárhoz.

Kisvártatva két férfiú tévedt a szigorú gyorspénztárosnő területére: ők is kirakodtak a pultra, s a sasszemű hölgy most is nyomban felmérte, hogy ezek a tételek számban bizony meghaladják az ő hatáskörét. Újra elhangzott tehát az elutasító mondat: ennyi áruval itt nem lehet fizetni, fáradjanak másik géphez.

A férfiúk egyike azonban rögtön feltalálta magát, s egy mosolyt is bevetve megkörnyékezte a pénztár úrnőjét: nem sorakozik mögöttünk senki, nem lehetne mégis, hogy itt fizessünk, ha már úgyis kirakodtunk? Hogy mit szólt mindehhez a pénztárosnő? Ám legyen, mondta. És blokkolt.

Ennyi erővel a kismamát is kiszolgálhatta volna. De ő, minden jel arra mutat, nem volt jó stratéga...