Valójában szót sem érdemelne már Vikidál Gyula története a kommunista titkosszolgálattal, ha nem ő maga bonyolítaná a sztorit mindig újabb adalékokkal – mintha csak egy csapnivaló dalhoz akarna minden versszak után új refrént írni, de az egyik rosszabb mint a másik, mert az alapgondolat nem változik.
Rossz a refrén, Vikidál Gyula
Hogy a jelentéseket nyilvánosságra hozó Nagy Feró mit szól az ilyesfajta besoroláshoz, az legyen a kettejük dolga, de az talán már a közönségre is tartozik, hogy az egyébként hiteles ember mikor adta igazán önmagát. Amikor akarva-akaratlan kiszolgálta a kommunistákat, vagy amikor úgy szidta őket, mintha mindig a legádázabb ellenségük lett volna? Rendben, értem én, hogy van olyan emberfajta, aki nem bírja ki, hogy ne tartozzon valamelyik párthoz és ne tolja a szekerét, hiszen előbb-utóbb neki is lecsúszik a rakományból valami, de nem kellene legalább arra ügyelni, hogy az irány azonos maradjon? Már csak a rajongók miatt is, na meg az annyit emlegetett hitelesség kedvéért, hogy a témánál maradjunk.
Nem mintha manapság még bárkit megviselnének a régi bálványok besúgói múltjáról szóló hírek – talán még jobban is járnak azok, akikről egyértelműen kiderül, mint akiken örökre ott marad a gyanú árnyéka. Csak azt azért elvárná az ember, hogy akiket valóban megvettek vagy megzsaroltak, azok legalább szégyelljék magukat, hallgassanak és ne lendüljenek ellentámadásba, mert akinek vaj van a fején, az nem jól mutat a tűző napon.
Magyarországon egyébként folytatódik még a Besúgók kerestetnek! című zenei vetélkedő és mi sem fogunk kimaradni belőle, mert egyik-másik érintett biztos az itteni közönséggel is megosztja majd a saját verzióját, ha errefelé haknizik. Mi meg vagy elhisszük, vagy nem – összehasonlítani nem nagyon tudjuk a hazai gyakorlattal, mert nálunk még mindig tabutéma a titkosszolgálati múlt. Olyannyira, hogy még a parlamenti képviselők is személyes jogaik elleni támadásnak tartják, hogy a Nemzeti Emlékezet Hivatalának munkatársai kutakodnak az aktáik között.
A honi zenészvilág „örökifjainak” a politikai dalfesztiváloktól a HZDS-kampányokig terjedő karrierjét meg úgyis ismerjük, nem kellenek hozzá nagy leleplezések, hogy mindent el tudjunk képzelni róluk. Nincs is erre az egészre jó megoldás, ennyi idő után legfeljebb az lehet bármelyik zenész büntetése, hogy visszamenőleg is átértékelődik minden, amit valaha mondott és énekelt, bár ez egyáltalán nem kevés.
Tanulságként pedig csupán annyi vonható le, hogy tehetség és tisztesség nem mindig jár kéz a kézben. Sem a politikában, sem a művészetekben, az meg pláne gyanús, ha a kettőt összekeverik. Ezt nem árt észben tartani – rockkoncerteken éppúgy, mint pártrendezvényeken.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.