Sikerült stabilizálni a járványhelyzetet?

4414003

Az akut gasztroenteritisz járvánnyal kapcsolatos helyzet, amelyet az egészségügyi szakemberek április végén a Trencséni (Trenčín), a Nagytopolcsányi (Topoľčany) járásban is észleltek, már stabilizálódott. Erről pénteken tájékoztatott a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ). 

A Trencséni Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) a 2237 expozíciónak kitett személyből összesen 496 beteget regisztrált. 

„A betegség terjedésének tényezője a Báni járásban (Bánovce nad Bebravou) található vállalat által előállított élelmiszer volt, ahonnan azt más létesítményekbe szállították, így a betegség más járásokba is átterjedt” – emlékeztetett az ÚVZ. 

Elmondásuk szerint a trencséni RÚVZ szakemberei ismételt állami egészségügyi felügyelet alatti ellenőrzést végeztek a vállalatnál, amely azt mutatta, hogy az üzemeltető megszüntette az észlelt hiányosságokat, és a kórokozó vagy feltételesen kórokozó mikroorganizmusok jelenlétét már nem mutatták ki a tesztek. A RÚVZ május 7-től engedélyezte a vállalat működését. 

Azokat a munkavállalókat, akiknél norovírust vagy arany staphylococcust mutattak ki, szükséges időre eltávolították a munkaerőpiacról, és jelenleg elővigyázatossági okokból a vállalat foglalkozás-egészségügyi orvosának felügyelete alatt állnak 

„A trencséni RÚVZ szakemberei azonnal járványellenes intézkedéseket rendeltek el, a szóban forgó vállalat is aktívan együttműködött és saját intézkedéseket is hozott. A példaértékű együttműködésnek köszönhetően a helyzet stabilizálódott és sikerült megállítani az akut gasztroenteritisz terjedését” – mondta Tatiana Červeňová, a Szlovák Köztársaság főhigiénikusa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?