Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál - áll a KCNA észak-koreai állami hírügynökség szombati jelentésében.
Észak-Korea új irányítórendszerrel tesztelt egy taktikai ballisztikus rakétát
A hírügynökség beszámolója szerint „egy taktikai ballisztikus rakéta próbaindítását hajtották végre egy új autonóm irányító navigációs rendszer segítségével”. A teszten részt vett Kim Dzsongün észak-koreai vezető is – áll a közleményben.
Az idei ötödik ballisztikus rakétatesztre órákkal azután került sor, hogy Észak-Korea tagadta, hogy fegyverekkel látná el Oroszországot. Azt is közölték, hogy nem áll szándékukban hadi technológiájukat más országgal megosztani. Pénteken az észak-koreai vezető befolyásos húga, Kim Jodzsong közleményben szögezte le, hogy a ballisztikus rakétákkal folytatott tesztek a 2021-ben elindított ötéves fejlesztési terv részét képezik, és azokat a fegyvereket egy Szöul elleni támadásra szánják.
„Nem csinálunk titkot abból, hogy ezeket a fegyvereket arra fogjuk használni, hogy elrettentsük Szöult mindenféle céltalan ötleteléstől” – fogalmazott Kim Jodzsong.
Ez év elején Észak-Korea "fő ellenségének" nyilvánította Dél-Koreát, felszámolta az újraegyesítés ügyeivel és a kapcsolattartással foglalkozó hivatalait, és háborúval fenyegetőzött „akár csak ezredmilliméteres” területsértés esetére is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.