Tudósok és aszteroidák

dd

Négyen kaptak Stephen Hawking-érmet szerdán a pozsonyi Starmus fesztiválon a tudományos kommunikáció terén eddig elért eredményeikért. Egyikük másnap azt is megtudhatta, hogy aszteroidát neveztek el róla. 

Nyugalom, nem lesz szó asztrofizikáról, kvantummechanikáról. Művészeti innovációkról annál inkább. A zsűri hozzáállását talán az eddigi díjazottak listája mutatja legjobban: Jane Goodall, Elon Musk, Buzz Andrin űrhajós, Brian Eno, Brian May, Jean-Michel Jarre, Hans Zimmer, aki sok tudományos-fantasztikus film zenéjét írta, vagy éppen az Agymenők (The Big Bang Theory) sorozat forgatókönyvírói, akik közelebb hozták a tudomány világát az utca emberéhez.

A Starmus (a csillagokból és a zenéből született mozaikszó) mindig más-más világvárosban zajlik – idén Pozsony adott otthont neki május 12–17. között. Ez volt egyébként az első kelet-európai helyszín a fesztivál kilenc éves történetében. A hazai  szakma láthatta, hogyan kell világszínvonalú vizuállal feltuningolni tudományos előadásokat. Az arénában hatalmas LED-kivetítők segítették az előadókat, a pódium sci-fi hangulatot árasztott, és még „a terem búráját” is folyamatosan mozgó apró, világító gömbök díszítették. Ez egyébként csupán a szakmai rész körítése, mert a díjátdó gálán még az RTVS sokat látott operatőrei is elismerően hümmögtek, bólogattak munka közben. Szerintük ilyen az igazi tévéshow.

A gálán díjazták Christopher Nolan filmrendezőt, akinek tudománynépszerűsítő szerepét talán nem kell elemeznünk, Laurie Anderson multimediális művészt, akiről még lesz szó, Sylvia Earle tengerbiológust, valamint David Attenborough-t, akinek kézzel írott levelét Brian May olvasta fel a díjátadó ünnepségen. A 98 éves brit természettudós sajnálja, hogy nem utazhat Pozsonyba, de rengeteg dolga van mostanában. Nos, ehhez nincs mit hozzáfűznünk.

A pozsonyi arénában egyébként nem volt teltház, mint legutóbb Norvégiában, ahol naponta hatezren ültek a tudományos előadásokon. Talán a hazai érdeklődők számára  meglehetősen borsos, kétszáz eurós hetijegyek miatt telt meg csak félig a helyszín, bár  kassai kutatók, egyetemi oktatók is útra keltek, hogy meghallgassák külföldi kollégáik, köztük nyolc Nobel-díjas tudós előadásait.

Mivel a fesztivál  alapítói, Garik Israelian és a Queen zenekar gitárosaként világhírűvé vált Brian May asztrofizikusok, eddig az űrkutatás dominált a programban. Idén a távoli égitestek helyett a Föld került fókuszba, illetve a bolygónkat sújtó klímagondok. Brian May szerint ezt a problémát lehetetlen úgy leegyszerűsíteni, hogy az utca embere is azonnal megértse...  

A leghíresebb felszólaló Jane Goodall etológus és antropológus volt, a csimpánzok szociális életének kutatója, aki nemrég töltötte be 90. életévét. Az ő tiszteletére Rick Wakeman, a rockzene egyik leginnovatívabb billentyűse írt egy intrumentális számot, amelynek ősbemutatója Pozsonyban volt. Maga a szerző adta elő a művet a Szlovák Filharmónikusok társaságában. És amikor a mit sem sejtő Jane Goodall felment a színpadra megköszönni a dalt, az egész aréna percekig állva ünnepelte őt – szerintem nagyobb tapsot kapott, mint maga a mű.

Sylvia Earle és Laurie Anderson személyesen vették át az elismerést. Ez utóbbi másnap  előadóként is szerepelt a programban. Arról beszélt, hogyan elemeztette a Bibliát egy szuperszámítógéppel Ausztráliában, hogyan építhetünk modern kori Noé bárkáját kulturális értékeinkből, és miért írt tavaly operát Thomas Pynchon Súlyszivárvány című regényéből, amelybe egyébként Elon Musk karakterét is beépítette.

A New York-i művésznő az elmúlt negyven év egyik legsokoldalúbb és legaktívabb kísérletezője. Zenész, zeneszerző, performanszművész, képzőművész, író és filmrendező – legutóbbi, Heart of a Dog című alkotását a Los Angeles Times experimentális csodaként méltatta. Magától értetődő természetességgel mozog a zene és a képzőművészet világa között – az éneklés mellett profi szinten hegedül, és szobrászművész-diplomája is van. A 76 éves alkotó az új médiumok iránti érdeklődése miatt a technológia művészeti célokra való hasznosításának egyik úttörője volt, jóval az elmúlt tíz év technológiai boomja előtt. Már első, 1981-es zenei albumának Big Science volt a címe, és legtöbb dalában azóta is az emberi lélek és a túltechnicizált világ viszonyát boncolgatja. Férje, Lou Reed halála óta élénkebben érdeklődik az általa művelt, sőt tanított tai-chi iránt. A pozsonyi hallgatóságot is sikerült megmozgatnia, finoman jelezve, hogy ebben a meditatív gyakorlatsorban rengeteg felfedezendő érték rejlik.

Ezek után a színpadara penderült egy amerikai űrkutató, aki közölte Laurie Andersonnal, hogy az illetékes bizottság róla nevezett el egy újonnan felfedezett aszteroidát. A művésznő láthatóan köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől. Egyébként eddig kevés nőről neveztek el kisbolygót – inkább el sem árulom a számot – egyikük viszont épp Jane Goodall. 

dd

A Starmus nem csupán a Tipos arénában zajlott. A rendezvény keretében világhírű tudósok adtak elő pozsonyi egyetemeken, a Fő tér pedig promobázissá alakult, ahol az utca embere is részt vehetett különböző kísérletekben. Jean-Michel Jarre vasárnapi nyitó show-járól pedig már lelkendeztünk.

A fesztivált nálunk az ESET szoftvercég finanszírozta, ezt is fontos megemlítenünk, mert a Starmus szervezői minden országban helyi szponzorokra számítanak. És a szlovákiai támogatónak hála Pozsony bekerült a nemzetközi sajtóba, azaz nem csak a döbbenetes merénylet kapcsán kaptunk reflektorfényt ezen a héten. Egyébként a szerdai díjátadó kezdetén a fesztiválalapító Garik Israelian személyesen fejezte ki megdöbbenését, hangsúlyozva, hogy a Starmus elítéli az erőszak minden formáját. „Hiszen számunkra a tudomány és a művészet közös pontjainak keresése a legfontosabb, amit csak egy biztonságos világban folytathatunk.”  

dd
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?