Röhej? Nem, megalázás!

Idetartozik a civil szervezetek, kulturális csoportok, együttesek, a kultúrát amatőr körülmények között művelők (nem)támogatása. Amikor az állami támogatás megvonása után bevezették a pályázati rendszert, mondván, az előbbi igazságtalan, a szervezeteknek csak úgy, alanyi jogon nem jár támogatás, igazságosabb pályázatok kiírása, egyetértettem! Sőt! Ha jól működik, ma is egyetértek, elvileg valóban igazságosabb. Nem is az elbírálással van bajom – és meggyőződésem, hogy nemcsak nekem –, hanem azzal, ahogy és amikor a pénz, hangsúlyozom: a jóváhagyott pénz eljut a pályázókhoz. Sajnos, nem új keletű az ügy, és magam sem tudom, mi okból tűrtünk eddig. Sajnos, betelt a pohár. A helyzet elviselhetetlen, röhejes, megalázó!!! Az elviselhetetlent nem kell magyarázni. Hogy röhejes, ezt csak kínomban írtam le, illetve ha az, még szomorú is, mert akkor egy röhejes társadalomban élünk. Nem a mi hibánk, nem mi tettük röhejessé, legfeljebb úgy, hogy ilyen képviselőket, kormányt választottunk. Szerintem azonban inkább a megalázó jelző a helyes. Megalázó, hogy az ilyesmi több éve ismétlődik. A parlament, ugye, az éves költségvetés összeállításakor a nemzetiségi kultúrára is elkülönít bizonyos összeget, majd jóváhagyja, azaz törvényerőre emelkedik. Pontosabban, a parlament által jóváhagyott összeg jár a nemzeti kisebbségeknek, kultúrájuk, anyanyelvük ápolására, művelésére. Ekkor jön a pályázat meghirdetése, jövünk mi, és benyújtjuk pályázatunkat, amelyet egy erre kinevezett, szakmai csoport elbírál, és javaslatot tesz a pénz „leosztására”. Itt pedig megáll a tudomány. Először is, ami az idei évet illeti, érthetetlen, hogy a pályázatok benyújtásának határideje miért ez év február közepe volt, amikor három korábbi alkalommal mindig az előző év novembere, illetve decembere. A nagyobb baj viszont a hosszadalmas ügyintézés. Érthetetlen, hogy egy márciusban született döntésről június végén még nincs szerződés vagy szerződésjavaslat, és akkor hol van még a pénz átutalása!!! (A számunkra az utóbbi években a legkorábban utalt „támogatás” 1999-ben volt, amikor május 19-én lett az összeg számlánkra írva, ez sem túl korai időpont, de hát ez a mostani év?!) Megalázónak érezzük, hogy a költségvetésből, a saját adónkból a parlament által a kultúra művelésére, terjesztésére jóváhagyott, az érvényes írott és íratlan szabályok értelmében, szakmai bizottság által elbírált, javasolt, jóváhagyott pénzösszeg nem jut el idejében az arra jogosultakhoz. Igenis, itt már jogosultakról kell beszélni. Kérdem én többedmagammal, kik tartják vissza a pénzt, kik kamatoztatják, amikor mi, sok százan, hogy működjenek csoportjaink, együtteseink, kénytelenek vagyunk (amellett, hogy a kultúra ápolását szabadidőnkben, ellenszolgáltatás nélkül végezzük) saját pénzünket „bevetni”, vagy nem kis kamatú kölcsönöket felvenni. Végezetül két hab a tortán. Az egyik a kulturális minisztériumnak a szerződésben foglalt azon kitétele, hogy a rendezvények megvalósításakor kérik feltüntetni: a rendezvény a Szlovák Köztársa-ság Kulturális Minisztériumának támogatásával valósult meg. Ez nemcsak a fent elmondottak miatt nagyon érdekes, de nézetem szerint jogi alapja sincs, ugyanis csak olyasvalakinek a támogatását szokás, illetve illik megköszönni, aki a saját pénzét adja, a saját vagyonával támogat, ami a kulturális minisztériumról nem mondható el: ő az adófizetők pénzét „osztja”, illetve azt sem ő, hanem egy szakmai csoport. A másik szomorú eset, amikor egyes minisztériumi tisztségviselők megpróbálják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, és azt állítják, hogy a minisztérium megajándékozta együttesünket X összeggel. Nem értik, hogy minket nem ajándékoztak meg semmivel, ők csak feladatul kapták, hogy a törvény által jóváhagyott összeget a szakmai bizottság elbírálása, jóváhagyása alapján eljuttassák a címzetthez! Mindennek a teteje és ezzel összefüggő, mondhatnám, „logikus” következménye. Egy magániroda képviselője felkeresett, hogy a nyáron az ő szervezésében sorra kerülő fesztiválon vegyünk részt, ingyen, mindennemű ellenszolgáltatás nélkül, mert a minisztérium nagyobb összeggel ajándékozott meg bennünket...

A szerző a Fábry Zoltán-díjas, a Szlovák Köztársaság ezüstplakettjével kitüntetett Szőttes Kamara Néptáncegyüttes szervezőtitkára.