Almágy 2,3 millió eurót kap az iskola és az óvoda épületének felújítására

almagy

A rimaszombati járásbeli Almágy község 2,3 millió euróhoz jut a közös iskola és óvoda felújítására az uniós helyreállítási alapból – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Farkas István, a település polgármestere.

A falu vezetése több éve készíti elő az iskola modernizálását, 2022-ben 1,3 millió eurós pályázatot nyújtott be a kivitelezési munkákra, majd az önkormányzat kibővítette a pályázatot.

„A projekt fő célja az energiamegtakarítás, ez a várakozások szerint 64 százalékos lesz. Kicseréljük a tetőt, az ajtókat és ablakokat, hőszigeteljük az épületet és a tornatermet” – mondta a polgármester. Emellett kicserélik a kazánt és az elektromos vezetékeket, a világítást, és napelemeket szerelnek fel.

Az iskola felújítása az elmúlt évek legnagyobb beruházása a 700 fős településen. A polgármester elmondása szerint korábban a kultúrház felújítására kapott 400 ezer eurót az önkormányzat. Az iskola felújítására ősszel írják ki a közbeszerzési pályázatot, a munka jövőre kezdődhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?