A Losonc–Balassagyarmat vasútvonal felújításáért bringáztak

Losonc kerékpár
Losonc/Balassagyarmat |

„A vasút nyomában LC-BGY és vissza” elnevezésű eseményen 20 kerékpáros tette meg a Losonc és Balassagyarmat közti távot Štefan Krpeľan szervezésében. Arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy az országhatár mindkét oldalán fel kéne újítani a Losonc és Balassagyarmat közti nógrádi vasútvonalat – közölte a losonci önkormányzat.

A bringások az egy irányban mintegy 50 kilométeres távot részben a Balassagyarmat és Ipolytarnóc közti vasútvonal mentén tették meg szeptember végén. Ezen a Magyar Állami Vasutak nem is olyan régen, 2023. augusztus 1-én szüntette meg a közlekedést. Ennek közvetlen oka az volt, hogy a 2023 júniusi esőzések alámosták a vasúti pályát Nógrádszakálnál.

A losonci önkormányzat emlékeztetett: Nógrádban nem csak ők és Balassagyarmat szeretnék felújítani a vasúti közlekedést. Az Ipoly menti községek és különféle polgári társulások képviselői szlovákiai és magyarországi szakkonferenciákon is kérték már mindkét ország kormányát az eredeti vasútvonalak helyreállítására. 2021-ben ráadásul aláírtak egy memorandumot is az Ipoly menti vasúti közlekedés újraindításáról, s arról is tárgyaltak, hogy nyári próbaüzemben turisztikai vonatokat is lehetne itt üzemeltetni.

Losonc továbbra is együttműködik a magyarországi kerékpárosokkal, városokkal és egyesületekkel annak érdekében, hogy „pótvonatokként” rendszeres bringás kirándulásokat szervezzenek, amelyek legalább jelképesen összekötik a két országot. 

Balassagyarmat kerékpár

(losonci önkormányzat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?